Végig nézegettem a régi vinyómat, onnan kerültek elő ezek a régi chatlogok is. Most épp egy ilyet találtam, abban sem vagyok biztos, hogy én írtam, vagy hogy mire, 2005-ben már nem kellett irodalommal foglalkoznom. De remélem, hogy én írtam, tulajdonképpen hiányoznak az irodalom órák. Elbutulás érzés.

 Természeti kép
- az est ünnepélyessége
megszemélyesítés
- az égitestek, melyek egymás örök ellentétjei, s egyben tökéletes páros az égen
párhuzam vonása
- a jelenség emberi vonások felruházása után 2 konkrét karaktert kap: a költő és szerelme.
hétköznapi hasonlatok
- a durva világ, amiben az érzéseket úgy veszik és adják mint a kenyeret. társadalom bírálat: bacsapottság, tehetetlenség, megvásárolhatóság -> a költő ennek ellenére el tudja fogadni
Újabb hasonlatok
- hasonlatokkal indoklja az előző szakaszban az elfogadás tényét
Biblia elemek
- megfesti, meglátja benne a magányos, szenvedő krisztust. Sok negatív festés, de a költő újra elhelyezi magát, ő lesz minden, minden aki meg akarja váltani Krisztust fájdalmaitól, az egyetlen aki őszintén sír sorsán, az egyetlen aki megérti sorsát.
Út
- Egy egyirányú út, melyről nincs letérés
-----------------------------------------------

A költő egy magányos ám a szokványostól eltérő, ünnepélyes est (hatalmas fény, zene, fehérség) természeti képével indít, ami ámulatba ejti, s kicsábítja az éjszakába.
Az éjszakai környezetből kiragadott 2 csillagot (Vénusz és Mars) egy igen bravúros fogással ragadja ki a természetből, istenektől kapott nevein szólítja őket, égi pályájukat kergetőzésnek, egymás ellentétjeinek állítja be, 2 meghatározó elem, amit a költő önmagával és szerelmével azonosít. Miután ez a gondolat megfogan a külvilág egyszerre megszűnik, s a belső világra koncentrál: "mi az.." az örökös kérdések sorozata, de a leglényegesebb, az utolsó kérdés amira a mű további részeiben keresi a választ: a szerelem hiányérzete.

A választ egyértelműen a külvilágban, a társadalomban, a helytelen értékrendekben látja, ahol a pénz és a külsőségek diktálnak, emiatt lesz áldozat az emberi lélek és érzelmek, ezért korcsosulnak el az igaz értékek. Ennek ellenére és éppen ezért képes a költő mindent megbocsátani. Most már elszakad a jelentől és egy kultúrális, történelmi időutazáson keresztül újfent bizonyítja érveit, amikor is eljut az egyik legfontosabb jelenethez: Krisztus életútja. Ez az egyik legkifejtettebb, legösszetettebb hasonlat az egész műben. Krisztusként festi meg szerelmét, akit ártatlanul elítéltek, sorsa fölött mások ítélkeztek és rendelkeztek. A költő megjelenéséig egy magányos és megértetlen áldozatot látunk benne, a költő lesz és akar lenni mindene: támasza, fájdalmának enyhítője, lenyomatának örzője, az egyetlen aki őszintén sírhat sorsa felett. Ebben a hasonlatban rejlik az egész kapcsolat lényege: a sors megváltoztathatatlanságának elfogadása (Krisztust megfeszítik, áldozat lesz), az út amelyről nem lehet letérni, de éppen ezért ott lesz, s mindvégig önzetlenül elkíséri.