Probléma megoldó gondolkodás

Bizonyos eseményeket követően, már úgy 15-16 éves korom óta úgy gondoltam, hogy csak az ember önmaga tudja megoldani a saját problémáit, hiszen mint ahogy a probléma gyökere is bennünk van, úgy a megoldás kulcsa is. Egy idő után úgy gondoltam ezeket még megosztani is teljesen felesleges másokkal, mert a tapasztalatok szerint:

1,hülyének néznek
2,sajnálnak
3,nem értenek meg és összevissza magyaráznak
4,a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve
5,magad sem érted önmagadat, így más hogy érthetné meg
6,megtámadhatóvá válsz

Egy problémának a megoldásához szerintem soha nem kell több, mint egy határozott, helyes gondolat, amit végre is hajtunk. Ezen áll vagy bukik, van-e hited végrehajtani vagy nincs, más nem tudja helyetted megtenni.

Éppen ezért, s ennek tudatában ma elegem lett belőle, hogy megint 6:48-kor ébredtem fel és szószerint vágtatnom kellett a suliba. A nap is kisütött, a hó ellenére (vagy éppen amiatt) nincs már hideg, szóval borúságnak vége.