Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


Szabad Kézművesek

Menő most alázni az egyetemista tüntetéseket, hogy hát a közpénzből megszerzett diplomájukkal Londonban akarnak majd mosogatni. Sok ingyen élő libsibuzi, mi?

Pedig kurva nagy gáz van. Nem csak a felsőoktatásban. Már említettem, hogy a fogtechnikai oktatásban a gyakorlati óraszám csökkentésével és az elméleti órák növelésével (pl a kurvára fontos tűzvédelem, s járványtan) próbálnak spórolni a költségeken. Elmebetegek. A legújabb készülődő fogás az, hogy kezdik felszámolni az estis képzést. Helyette, menjél tanfolyamira, ami 800.000 forint, plusz keres magadnak külsős gyakorlati helyet, ami a jelenlegi szabályzás mellett annyira jól működik, hogy te fizetsz a gyakorlati helynek havi 80.000-100.000 forintot és gipszelhetsz a főnöknek, vagy szaladhatsz a depóba átvenni a megrendeléseket. Az, hogy te közben semmit nem tanulsz, le van szarva. Ő meg kapja az állami támogatást, mert tanulót foglalkoztat. 
De legalább az iskola anyagköltségét, a tanárok plusz órabérét és az estis diákigazolványt megspórolta az állam.

Mindezt egy olyan iskolával, ami egészen eddig, 50 éve a szakma élvonalába tartozott, jobbnál jobb fogtechnikusokat képzett ki, az európai versenyeken mindig volt dobogós a suliból. Egy olyan szakon, ahol nem az "ingyen élő ballibsibuzigyerekek" tanultak, hanem olyanok, akik munka mellett járnak be késő délutántól estig és kifizették a tandíjat. És működött.

De az emberek többsége, majd akkor kap észbe, amikor a saját porontyát kell kitaníttatni, minimálbérből milliós vagy esetleg többszázezres képzéseken, ahol szart se fog tanulni, mert az iskolák versenyképes, minőségi oktatását, pont most, az orrunk előtt zúzzák be.

 

Out dated

A számítástechnikában és minden hiper-szuper kütyüben az a rossz, hogy pillanatok alatt eljár felettük az idő.
Vegyük például az eTrex Venture nevezetű nagyon okos kis GPS készüléket. Tökletesen szugerál, csak még azokból az időkből való, amikor 1MB-os belsőmemóriájuk volt a készülékeknek és pl nem lehet beletenni egy 5gb-os európa térképet. Ez még a kisebbik baj. Az úgy nevezett soros portos csatlakozó volt akkoriban a menő, ami az én gépeim egyikén sincs. De nem vagyunk hülyék, kaptunk átalakítót hozzá.
Az átalakítóval megint csak az a probléma, hogy nem ismeri fel a géped, mert nincs hozzá driver.  Vagyis van, de az nem 64 bites Vista-ra, meg 64bites win7-re íródott.
Ahelyett, hogy szépen elmehettem volna geocachingelni, itthon rohadok és drivereket kerestem egész nap, majd feladva a háborút, kezdhetek felrakni egy dual bootos rendszert, hogy legyen 32bites XP is a gépen. És XP-t telepíteni, na azt nagyon szeretünk...

Címkék: gps sux geocaching
süti beállítások módosítása