Állatkák
Szóval van egy kutyánk is. Úgy hívják, hogy Grafit. Alapvetően nagyon kedves, okos, szeretni való kópé.
Onnan jutott eszembe róla (is) írni, hogy egyik nap, amikor hazaértem hiányérzetem volt. Hiányérzetem volt, mert nem rohant felém senki. Se a kertben, se a lakásban. Pedig úgy szokott ez lenni, hogy jön egy csaholó szőrgolyó, aki majd megőrül, hogy kinyissam a kapuajtót, jól megszaglásszon, kicsit körbeugráljon, aztán megy tovább játszani. Aztán csakis az ajtó közelébe érve, jön elő Ő méltósága Samu, aki úgy tesz, mintha csak arra várt volna, hogy épp valaki beengedje, s enni adjon neki. Szóval ez elmaradt, Grafit épp szomszédban volt anyukáját vizitelni, Samu meg kivételesen fent aludt a helyünkön. Azért egy pillanatra mégis megijedtem.
Pedig tényleg nem vagyok egy kutyás jellem. Néha azt mondanám, azért mert a kutyák még a nagyon rossz gazdához is ragaszkodnak. Vakszeretet. Aztán máskor meg eszembe jut, hogy alapvetően egyik állatkáért sem vagyok úgy oda, mint az első macskánkért.
Úgy hívták Karmos, ami sokat elárul a jelleméről, bőrkesztyűvel lehetett csak vele játszani, talán még most is látszik pár karmolásnyom a kezemen. Aztán felnőtt és lett ő a világ legragaszkodóbb, legaranyosabb és legmegértőbb macsekja. Jó persze ő is sokszor belemászott abba, amit olvastam, de ha beteg voltam, vagy éppen sírtam valami hülyeség miatt, akkor mindig mellettem volt és dorombolt nekem. 11 éven keresztül hűséges barátom volt. A többiről meg azt hiszem nem akarok írni. Szóval azóta úgy érzem egyetlen egy állat sem állhat olyan közel hozzám és lehet annyira nekem, mint ő. Félreértés ne essék, a mostaniakat is imádom, mindegyik szőrgócot nagyon. De mindenkinek meg van a favoritja, Samu titokban a húgomba szerelmes, Grafit pedig igazándiból nem is tud anyám nélkül aludni. Ezzel nincs is semmi gond.
Bár Grafittal most egy kicsit össze vagyunk veszve, azt hiszem rivalizációs vitába keveredtünk. A biciklis mezemnek az ujját már megint lepisilte (kellett nekem székre rakni), mivel nagyon jó kutya és ilyet nem csinálna soha, arra gondoltam, hogy valószínűleg az lehet az oka, hogy a meznek bizony erős szaga van, s azt hiszi el akarom venni az ő jogos területét.
Onnan jutott eszembe róla (is) írni, hogy egyik nap, amikor hazaértem hiányérzetem volt. Hiányérzetem volt, mert nem rohant felém senki. Se a kertben, se a lakásban. Pedig úgy szokott ez lenni, hogy jön egy csaholó szőrgolyó, aki majd megőrül, hogy kinyissam a kapuajtót, jól megszaglásszon, kicsit körbeugráljon, aztán megy tovább játszani. Aztán csakis az ajtó közelébe érve, jön elő Ő méltósága Samu, aki úgy tesz, mintha csak arra várt volna, hogy épp valaki beengedje, s enni adjon neki. Szóval ez elmaradt, Grafit épp szomszédban volt anyukáját vizitelni, Samu meg kivételesen fent aludt a helyünkön. Azért egy pillanatra mégis megijedtem.
Pedig tényleg nem vagyok egy kutyás jellem. Néha azt mondanám, azért mert a kutyák még a nagyon rossz gazdához is ragaszkodnak. Vakszeretet. Aztán máskor meg eszembe jut, hogy alapvetően egyik állatkáért sem vagyok úgy oda, mint az első macskánkért.
Úgy hívták Karmos, ami sokat elárul a jelleméről, bőrkesztyűvel lehetett csak vele játszani, talán még most is látszik pár karmolásnyom a kezemen. Aztán felnőtt és lett ő a világ legragaszkodóbb, legaranyosabb és legmegértőbb macsekja. Jó persze ő is sokszor belemászott abba, amit olvastam, de ha beteg voltam, vagy éppen sírtam valami hülyeség miatt, akkor mindig mellettem volt és dorombolt nekem. 11 éven keresztül hűséges barátom volt. A többiről meg azt hiszem nem akarok írni. Szóval azóta úgy érzem egyetlen egy állat sem állhat olyan közel hozzám és lehet annyira nekem, mint ő. Félreértés ne essék, a mostaniakat is imádom, mindegyik szőrgócot nagyon. De mindenkinek meg van a favoritja, Samu titokban a húgomba szerelmes, Grafit pedig igazándiból nem is tud anyám nélkül aludni. Ezzel nincs is semmi gond.
Bár Grafittal most egy kicsit össze vagyunk veszve, azt hiszem rivalizációs vitába keveredtünk. A biciklis mezemnek az ujját már megint lepisilte (kellett nekem székre rakni), mivel nagyon jó kutya és ilyet nem csinálna soha, arra gondoltam, hogy valószínűleg az lehet az oka, hogy a meznek bizony erős szaga van, s azt hiszi el akarom venni az ő jogos területét.
