Múltkor írtam, hogy egészen boldog vagyok.
Az egészen szó azt hiszem az egyik legfontosabb eleme a mondatnak, vagy a kapcsolatunknak. 
Teljesen különböző hátterű, múltú és természetű emberek vagyunk Berlinnel (tényleg ég és föld néha), de igazándiból egyikünk sem akarja a másikat magához "idomítani", emiatt szoktuk is egymást osztogatni meg kifigurázni, néha hiszti is kerekedik belőle (najó általában én csapok kisebb-nagyobb hisztiket), de ez jó, mert ha valami félreértés 
van, akkor az azonnal kiderül, belőlem, belőle is kijön, nem marad tüske egyikünkben sem, s ha elmúlt a hiszti inger, utána nagyon nyugodtan megbeszéljük, h igazándiból miért is volt ez. Ahhoz még mindig tartjuk magunkat, amit a legelőször mondtunk egymásnak, hogy a kapcsolatunk alapja legyen az őszinte kommunikáció. Így úgy érzem magamat, hogy egyrészt teljesen kiteljesedhetek és feloldódhatok mellette, mégis kiegészít engem én pedig őt. Szóval egészen kezdek én lenni, boldogan.