A tyúbon ma sikerült több érdekes arcot is látnom. Például egy igazi kis persona lányt, 10 éves forma lehetett, önmagáról megfeledkezve hallgatta a zenéjét, fehér felső, fekete macinaci, türkizkék tornacsuka, s folyamatosan izgett-mozgott a zenére. Szeretném látni 15 év múlva.
Átszállás.
Fekete hajzuhatag az utazó bőröndön, amely szétrepedne, ha nem lenne rózsaszín szalaggal átkötve. A lány lustán, a bőröndre borulva próbálta túlélni a csúcsforgalmat, mögötte egy igazi Asterix és Obelix filmbe illő leányzó. Veresszőkés haja összefonva is combközépig ért, nem tudtam másra gondolni, folyamatosan az járt a fejemben, hogy mindjárt elővesz egy bárdot és viking amazonként mindjárt leüti a számára tetszetős hímegyedet a vérvonal fenntartásának érdekében.
Ám egy mindent tudó szempár gyorsan kirántott a viking világból. Hatalmas fekete szemek, tökéletesen metszett arc, érzéki, nem túl széles, de csókolásra született ajkak. Pihegöndör rövid haj, mintha csak most kelt volna fel. Érzéki, búja mellek, mindez a legtermészetesebb álca mögé bújtatva.
Szerettem volna megállítani az időt, nézni és rajzolni, a nézéséből kitalálni a gondolatait, hallani a zenéjét, a lelkére vetkőztetni. De az idő csak pörgött tovább, hívott a humuszos szendvicsem.
A legnagyobb csalódás akkor ért, amikor kiderült, hogy mára csak mozzarellás szendvics maradt, s a tényt, hogy egy ultracukker buccs szolgált ki és utána kedvesen leszedte az asztalomat... egy cseppet sem érzem kompenzálónak.