Néha egész képtelennek tartom a történetünket, valószínűleg ő is.
Hihetetlenül rövid ideig voltunk együtt, szétmentünk, összezavarodtunk, 2.5 év nem beszélő viszony lett belőle (vagyis én nem voltam hajlandó szóba állni vele).
Aztán egy szép nap meglát egy buszmegállóban és ír, elhangzott sok fontos dolog, alapvetően örültem, ugyan azoknak a dolgoknak, mint amiknek régen is. És a zene. Egy pillanatra olyan volt, mintha nem is telt volna el 2.5 év, s nem történt volna köztünk semmi rossz. A reakciók is megmaradtak, felgyorsulnak és megint ugyan ott találjuk magunkat, diszkrét utálat. Azt hittem most aztán végleg.
És aztán megint zene. Parov Stelar. "Tulképp miért is nem kommunikálunk?".
Nem akarunk többet összeveszni, s még mindig vár a film, hogy megnézzük.