Nevemen

Valahogy nem értem viselkedésünk, te voltál az első összekötő szál ezzel a világgal, mindenki jót kit ismerek általad és csakis miattad ismerhetem. Tisztellek és szeretlek, de mégis, hozzád soha fel nem érhetek. Soha olyan roppant nagyszerű nem lehetek, s hozzád nem érhetek. Nyelvünk görcsben van, nem megy a beszéd, a hideg teret meghagyjuk, a formalitás biztonság érzetét el nem hagyjuk. Érzem néha egy-egy fonál megszakad, hiába mondod vagy mondom, hogy megértem... de azért valahogy mindig reménykedem, talán egyszer hívsz még engem a nevemen.

Álom

Álmot láttam az este, hajad feketén fénylett, s körülötted minden fehér, csukott szemmel beszéltél, hangtalanul. Nem értem, nem értem, ismétlem folyton, s szádból egyre több vörös rózsaszirom hullik. Miért vagy olyan nyugodt, miért folytatod a hangtalan beszédet, üvölts hogy végre megértsem, nézz rám, ne egyél több rózsát, hulló szirmuk megijeszt, olyan mind mint egy-egy vércsepp, ne távolodj, maradj itt, magyarázz meg mindent kérlek, de mind hiába, felébredek.

Megálló

A busz pont előttem ment el, ezért rágyújtottam egyre. Hátrébb húzódott velem ellentétesen egy ember pár méterre. Nem szereti a mérget, de hogy ennyire... elnyomtam a csikket, megjött a konzervdoboz, felszálláskor észrevettem azt a pici kis domborulatot, szóval a benned lévő életet véded. S ekkor hirtelen megértettem mindent, hogy aznap este te, ki nem nagyon élsz vele miért szívtál el kettőt.

Fejlődés tévútja

Megálltunk, nem haladtunk tovább, egy ember felvetette, hogy örök tábort kéne verni. Tagadjuk meg minden ősök útját, telepedjünk le, ne mi alkalmazkodjunk a mindenséghez, hanem formáljuk a mindenséget magunk képmására. Új szabályokat hoztak, a „fejlődés érdekében” mondják, de csak a rendszert erősíti. Szabadság, míg eddig mindenki egyenlő volt, mára már nem, alkotmányok hangzatos szavaival kábítják a népet. Szabadság, hol régen nem volt határ, most élettered lakásban, szobában, négyzetméterben számolod. Egyenruhát és egyenarcot osztogatnak mindenkinek, ezt kövesd, akkor lesz neked jó, akkor illesz be a tökéletes társadalom képzetébe, s így könnyebb hamis boldogságot adni, s kormányozni. Tévútra léptünk, hamis ábrándokhoz igazítanak minket, fejlődés jelszavával magunkat tiporjuk, s folyamatosan korcsosodunk.

Emésztés

Gondolatainkat már pár napja emésztem, sokadszorra játszom vissza a hangulatfelvételt, olvasni akarok minden összefüggés között, érdekel minden egyes alkotóelem molekuláris szinten.
Gondolatok méltó háza csak így lehetek.

Arc

Roppant érdekes vagy, érdekesebb mint bármely ember kivel eddig beszélgettem. Szavak nélkül a csendben, arcodon merengek, fekete-fehér sok millió átmenete, sokat mondó, mégis szinte megfejthetetlen, a fény úgy játszik szépen arcéleden.

Őszinteség

Őszinteségünk olykor rettentően megijeszt, érzem súlyát, mint roppant gerendát vállamon, de mindig megnyugszom, mikor előre nézek, te is ezt cipeled, s lesz majd a bizalom házának tartópillére.