Na a képeket feltöltöttem, s meg is lehet őket nézni itt.
Tegnap egész mozgalmas napom volt, mint mondottam voltam a sárgapiacon, szomszédoltunk a húgommal, sőt még az osztálytársaimmal is beszéltem.

Az egyik osztálytársam szerelmes lett a másik osztálytársamba, s tegnap erről beszélgettünk. Ilyenkor eléggé nyomorékul érzem magam, meg minden más alkalomkor, amikor magánéleti gondokról van szó. A szokásos formaszövegnél ilyenkor sajnos nem tudok jobbat mondani, vagy vígaszt adni. Nem azért, mert nem szeretnék, csak hiába sajnálom, érzek vele együtt, én nem tudhatom, hogy az neki hogyan esik, s hogy mi lenne a legjobb, amit mondhatnék. Mással együtt sírni, vagy öllelgetni meg abszolút nem tudok. Hehe, én az amolyan lelki gondok szeméttárolója szerepét szeretem felvenni, elmondja mi baja én meg meghallgatom, van akinek ez is elég.

A karácsony már megint nem hagy nyugodni. Tegnap körbenéztem a piacon, s nem láttam semmi olyasmit, amit pl anyunak vagy a húgomnak tudnék venni. Egy dolog viszont biztos, a karácsonyi sütiket én fogom sütni :))), isteni boszorkánypogácsát tudok csinálni.