Bö... U... Zö...I...?

Szóval visszatértem Kismarosról, de először nézzük szépen sorjában a történéseket:

1. Szombat este, Eklektika

Találkoztam volna 2 emberrel a pride-ról, s elmentünk volna Ekibe inni meg traccsolni. De sajnos, csak ketten mentünk végülis, a másik leányzó hírtelen rossz híreket kapott, s inkább otthon maradt. Megbeszélt helyen taliztunk, elslatyogtunk Ekibe, én söröztem, ő meg konyakozott Colával. Így beszélgettünk, eszmét cseréltünk egész sokáig, aztán megsétáltattuk elgémberedett tagjainket. Egy jó séta után vissza ekibe, újabb adag sör és Cola. Aztán bejött egy lány, s csak ült ott egyedül egy asztalnál és nézte az óráját. Mondtam a társamnak, biztos felültették, hívjuk már ide, ne legyen egyedül szerencsétlen. Hát áthívtuk, ő meg elfogadta. Elég érdekes egy leányzó volt, meg kell hogy hagyjam. De voltak kijelentése, amitől felállt a hátamon a szőr (a hajam meg már alapból feláll), ilyen volt pl: "Hát én ma még leszbikus vagyok, de holnap már nem tudom mi leszek..", "Itt mindenki, mindenkinek az ex-je, tuti, hogy téged is ismerlek!", "A meleg szórakozóhelyeken az a jó (ld: Alibi, Capella), hogy tele van heteró csajokkal és egyből rádcuppanak, ilyen egyéjszakás kalandnak mindig megteszik." Társammal csak sokatmondóan néztünk egymásra 1-2 ilyen kijelentés után. Aztán megjöt a baráti társasága, mi lettünk meghívva az ő asztalakhuz. Na köztük is volt 1-2 érdekes pofa, de egy csajt nagyon szimpinek találtam. Az, hogy a következő eklektikán mennyire fogjuk megismerni egymást.... az már máskérdés, én viszont nagyon bevágódtam egy párnál... épp kezet akartam vele fogni, de lebillentettem a sört az asztalról, aminek a tartalma a barátnője nadrágán landolt. Hál' égnek, a lincselés elmaradt, s egyikük sem haragudott. Majd úgy hajnali 1 vagy 2 óra felé távoztunk. Ennyi.

Reggel, ezerrel meló, hogy be tudjam fejezni, indulás elött 10 perccel úgy ahogy végeztem a papírokkal. Anyám rendes volt, bepakolászta közben a táskámat, még 3 doboz sört(!!) is rakott bele. Kocsiba pakol, állomásnál kiszáll, anyám elfeljtette átválltani a cipőjét, így kék-fehér papucsban álldogált végig.
Vonat jön, érzékeny bucsú, lecuccol. Enyhén paráztam, mert azok, akikkel együtt voltam tavaly nem is nagyon álltak velem szóba (pedig, az egyik az osztársam is volt). 47 perc robogás után megérkeztünk, én végig zenét hallgattam. Ebédlőbe becuccol, és tádá a régi csapat újból összeállt, kétségeim, mint a füst elszállt. Igazgató megtartotta a szokásos beszédét, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk Kismaroson. Minden évben, minden osztályból az osztálytitkárok (jelenesetben én) és a helyettesük (másik lány) az Igazgató és Szarka tanárnő kíséretében összegyűlnek Kismaroson, hogy megbeszélhessük az évfolyamok és a szakok erre az évre eső feladatait, problémáit (ez már majdnem egy barokk körmondat). Szarul hangzik, mi? Denem is az, 2,5 nap, ebből 1 órányi kötött program van össz-vissz (amikro összeülünk a 2 tanárral és megbeszéljük a dolgokat), elvileg a házirend ugyan úgy érvényben lenne itt is, dehát csak lightosan :) avagy mindenki úgy pöfékelt, ahoyg akart, csak ne a Diri képébe (én kívételesen kibírtam füst nélkül, bizonyítani, h én még nem szoktam rá), én nyugodtan ittam a sörömet, és délután az egész ebédlő egy nagy Casinová alakult át, ahol különböző kártyajátékokat játszottunk, a legnagyobb hamiskártyással az élen: a Dirivel. Olyan snapszer, schwindli, römi és rablórömi menetek voltak, hogy csak na. De a hazárdjátékokon kívül értelemset is cselekedtünk. Elmentünk kirándulni egyet a helyi hegyre (eh inkább hegy-domb), ki lehetett az az idióta, akinek a fejében ez az ötlet felmerült? Persze hogy én. Jól meg is bántam, amikor szinte 90°-os úton mentünk fölfelé a földúton. Kb megtettük az út felét, és feladtuk, mert nem bírtuk tovább, iszonyat volt, meg közben már elhagytuk Kismarost és Börzsönyligetben voltunk. Felfelé masírozni si szar volt, de lefelé sem volt eg yleányálom, amikor totyogva lépkedtünk, nehogy fejre essünk és úgy gurujunk le. Délután elmentünk a Duna-part mentén sétálni, miután térdig sülyedtem a homokban (inkább iszap), mezítláb mentünk tovább és kagylókat gyűjtöttünk, ki békát akart belőle csinálni, ki egy festményt akart vele kiegészíteni, stb. Nagyon szép volt a táj, kár hogy nem vittem semmilyen fényképezőgépet.... az idilt csak a parton talált félig elrodhadt állkapocs maradvány és egy bögöly rontotta el. Természetesen a rohadt bögöly (dögölj meg) addig nem nyugodott, amíg meg nem csípett (inkább kiharapott belőlem egy darabot). A helyi fagyizót is meglátogattuk (fú de bejövős volt az eladó csaj) és isteni fagyikelyhet ettünk, meg capucchinót is ittunk, jövőre is megyünk :) Szóval szép és jó volt. Most emg itt vagyok, kár hogy csak 2 nap az egész, 2 hétig sem unnám meg.
Most meg itt vagyok.

Egyéb dolgok:

Megölöm a macskát... vagyis megakartam ölni. Lencike, úgy érezte, hogy ő eléggé nagy fiú ahhoz, hogy kialakíthassa saját területét. Legútóbb azt gondolta ideje az alvóhelyét és a gazdiját is megjelölni. Épp szrencséje volt, a gazdi az ágyában aludt, ami egyben az ő fekhelye is. Ezért fogta magát és szépen odaeresztett a gazdi lábára (de nem ám 2-3 cseppet, mint a rnedes macskák, hanem egy litert elgalább) úgy, hogy a takaró és az ágy is olyan legyen. Persze tudta mi jót cselekszik, és ezért 2 napig nem is mert mellém feküdni. Nem baj, gazdi a 2 nap távol lét alatt szépen lenyugodott és úgy döntött a macskának éppen itt az ideje hogy felesleges 2 golyócskájától megszabaduljon. Sorry baby.

Más. 12 évvel ezelőtt, 147es buszmegállójában anyuka és kisikolás lánya várják a buszt. A kislány éppen most tanulgat olvasni, s minden alakalmat megragad a betüzésre. Figyelmét egy a falba karcolt szavak egyike felkelti. Csak 4 betüből állt, ezzel talán megbírkózik, mint élete első kiolvasott szavával. Hát neki is lát:
- Bö... U.... Zö.... I.... anyu ez mit jelent?
- a buszmegállóban álló nénik és bácsik tekintete anyukára szegeződik -
- anyuka zavartan válaszol: Olvasd  ki kislányom.
- és a kislány tovább próbálkozik: Bö.. U.. Zö... I.... és ment ez így szinte minden reggel, egészen a hétvégéig. A buszra várok, szite türelmetlenül drukkoltak a kislánynak, hogy olvassa már ki azt a nyavalyás szót. Egészen addig a bizonyos napig, amikor:
- Bö... U...Zö...I... Búúúúúúú......... Ziiiiiiiiiii, anyu meg van, BUUZZIIIII!
- a buszmegálló minden nénija és bácsija nagyot sóhajtott, végre meg van az a szó és mosolyogtak, szemükkel gratuláltak,de ...-
- Anyu mi az, hogy buzi???
- Szempárok mind az anyukára szegeződtek, tekintetük ezt sugalta: Na anya, mi az hogy buzi?? De a válasz helyett inkább a busz jött meg, s a kislány hamarosan elfeljtette az egészet, új szavak tönkelege várt még rá, úton útfélen, amik arra vártak, hogy hangosan kiolvassák.

Avagy ez egy történet volt arról, hogyan kezdtem el olvasni tanulni. Röhelyes mi, hogy életem első kiolvasott szava buzi volt, pedig igaz! A falba karcolt szó, talán még most is ott van.