Forgalom

Ma reggel volt szó arról a rádióban, hogy kerékpáros vs gyalogos vs autós. Természetesen a szokásos oltásokba torkollott az egész műsor.
Nekem például óriási mumus volt sokáig a forgalomban való tekerés, mert ott elég csak egyszer szembesülni azzal, hogy TE vagy a karosszéria, ami felfogja az ütközést, meg a szívatások ugye (ennek ellenére az összes balesetem kerékpárúton vagy erdőben történt.).
Aztán rájöttem a magyar autós társadalom mentalitására, avagy "Te igenis egy szemtelen oda nem illő, idegesítő elem vagy az aszfalton (ami természetesen igaz a többi autósra is, de kivált képen a motorosokra, robogósokra és kerékpárosokra).
Sokkal kevesebb lett a tudatos szívatás meg leszorítás, amikor mondjuk a dugóban nem a két autósáv között ügyeskedtem előre, vagy a piros lámpánál nem az első kocsi elé/mellé soroltam be, hanem csak a második, harmadik autó mögé. Egyszerűen azért, mert így kevésbé bántod az egójukat, az én menetidőmben meg vajmi keveset számít, hogy 1 perc ide, vagy oda.
Ennek ellenére természetesen máig előfordul, hogy vannak még olyan kis primitív agyúak, akik előszeretettel hozzák rám a frászt az "elmegyekmellettedfélcentiremotortdörgetve"... ilyenkor elképzelem, hogy van egy protektoros motoroscsizmám és lerúgom a visszapillantó tükrét... de ebből is csak annyi szokott megvalósulni, hogy válogatott jelzőket ordibálok utána.

Ja igen még annyit, hogy sajnos a legtöbb magyar autósnak a "zebra" az egy ismeretlen fogalom a közlekedésben.


Címkék: autó teker zebra