Hallgatom ezt a számot, és arra gondolok, hogy most jó. Malcika ide kuporodott a karjaimba és úgy tesz mint egy kisgyerek, kapaszkodik, s kéri a puszikat, megnyugtató.
Persze ez is átmeneti, pár nap és vissza kell költöznöm, viszlát csönd, viszlát kedves magány. Pedig jól esik, hogy az van hűtőben, amit én vettem, azt eszem, amit én készítettem, senki nem kérdez és senki nem vár el, senki nem tölti belém a saját hülyeségét. Határozottan hiányzik az albérletesdi, csak még nem lehet,  s ez kiábrándító.