Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus

imperfections

Hülyeségeket fogok írni. Vészesen közeledik a nyakam felé a pont, amikor megint vissza kell nézni, illetve előre. Tornyosulnak előttem a feladatok és kihívások, s velük együtt a buktatók lehetősége, miközben megannyi elvarratlan dolog dúl még bennem.
Még egy szót sem írta KI-ről, vagy Radka-ról, vagy arról, hogy megint rettegek az emberek gondolatától, hogy a dolgok megint szétszaladnak, csak azért hogy később gúnyosan összesűrűsödjenek a fejemben. Hogy megint lettek szavak, melyek fogalomzavarral meg velem is küzdenek olykor. Szóval hülyeségeket fogok írni.

 

Címkék: szavak

Önzetlenség

A nap kommentje:

"ma már sokkal önzetlenebbek az emberek, mint 2-3 éve.

2-3 éve mást sem hallottunk, csak azt, hogy "NE AZ EMBEREKKEL FIZETTESSÉK MEG", és az emberek képesek voltak résztvenni egy olyan, 5 milliárdba kerülő népszavazáson, ahol arról szavaztak, hogy ne kelljen 300 Ft-ot fizetniük. akkoriban esélytelen volt NEM növelni az adósságunkat, és ebben az irányban az akkori ellenzéknek jelentős szerepe volt, mert politikailag ellehetetlenítettek minden "megszorítást", "kiadáscsökkentést" stb.

ma 97% "önként", dalolva felajánlja 12 év nyugdíjmegtakarításait, hogy a mostani kormány belátása szerint gazdálkodjon vele.. közben a kormány azon ötletel, hogy még a határon túli magyaroknak is Gyest meg nyugdíjat fizetne.. de a "független" Nézőpont intézet megállapítja, hogy az emberek még a szükséges minimum hozzájárulás felett is fizetnének a közösbe, hogy menjen előrébb az ország! Fejlődünk.

2 éve még "elég a megszorításokból", most meg önként vállaljuk az áldozatot. a következőnek én azt várom, hogy Facebook-csoport alakuljon a minél keményebb megszorításokért."

hozzászóló: compound interest

Előzmény:

Önkéntes felajánlásokkal az államadósság visszafizetéséért?

süti beállítások módosítása