Jobb agyfélbowling I.

Kaptam Mirótól kupont jobb agyféltekés rajzolásra (nagy fosásban vagyunk a szakmai rajzzal kapcsolatban), s el is mentünk. Bevallom egy kicsit csalódott voltam az óra végén, mert nem történt olyan látványos változás. Előtte is tudtam kézre hasonlító kezet rajzolni, utána meg csak egy kicsivel lett szebb.
Ez ne vezessen félre senkit, Miró az ő saját kb 5 pálcika és köröcske kezéből egész élethű kézrajz lett, illetve a többieknél is. 
Amiért jó (és persze amiért csalódtam is az első napban), az az, hogy semmi nagyon durván újat nem vettünk, én legalábbis az elmúlt 6-8 évben már kísérletezgettem ezekkel a módszerekkel, több-kevesebb sikerrel. Persze akinek nincs rá 6-8 évnyi felesleges ideje, annak nagyon jó ez a tanfolyam. 
Az is zavaró volt, h a csoport egyik fele nagy "guru", mondhatni transzcendentális reinkarnációja valamilyen előző életének, s karmikus intuitív hetedik érzékükkel aurát is látva rajzolnak a harmadik szemükkel. Valahogy bosszantanak az ilyen emberek (vagy a tudat, h sorban gyártják az ilyen embereket tanfolyamokon).

De nem adom fel, nyúzom még a jobbik tekémet, még 3 alkalom, s meglehet én leszek DaVinci következő élete. 
Képeket majd posztolok.