Néha olyan felesleges kérdéseken rágom magamat, mint hogy igazándiból kacsacsőrű emlősök vagyunk-e?

Szóval érdeklődtem a Community College-ban, hogy mely tanfolyamok indultak el és, hogy melyikhez lehet utólag csatlakozni, a haladó fényképezős lett a nyerő (a japánt el sem indították érdeklődés hiányában).

A tanfolyamot megelőzően azért bevásároltam esszenciális kiegészítőkből, például normális fotóstáska (azóta szerelmes vagyok belé), tripod állvány, illetve objektív tisztítót.

A tanfolyamból már 3 órát leadtak, lemaradtam egy ismertető óráról, portré fotózásról és egy záridős fejtágításról, amiket majd külön háziként megcsinálhatok, illetve majd megkapom e-mailben a tananyagot.

Az első órám a mélység élességről szólt és az volt a feladat, hogy különböző blende értékekkel csináljunk fényképeket, igazítsuk hozzá a záridőket és mindezt játsszuk el egy széles látószögű és egy tele objektívvel... majd szűrjük le a konklúziót. Szóval itt újat nem tanultam, de még mielőtt beképzeltnek tűnnék, abból a szempontból nagyon jó az egész, hogy kapunk "házi feladatokat", hogy akkor ezt és ezt szemléltessük 5-25 képben, s ettől elkezdett kattogni a "kreatív gondolkodás kerekem".

Az órára egyébként csak gépet és objektív(parkot) kellett volna vinni, állványt biztosítanak (bár nem tűntek túlzottan használhatóknak), a tanterem tele rakva új 24"-es iMacekkel... ami elé én szépen leültem, majd próbáltam nem túl kétségbe esett arcot vágni és megkérdeztem a mellettem ülő műkörmös kislányt, hogy ezt most, hogy is kell bekapcsolni?
Életemben ekkorát nem égtem, de a további kozmálástól megmentett a dualboot-os oprendszer és otthonosan mozogtam(hattam volna) a Win XP-ben (ha nem egy "egygombos" mighty mouse-t adtak volna mellé), aztán lettek még egyéb problémák a photoshop elavult raw kezelőjével és arra jutottunk, hogy egyszerűbb, ha viszem magammal a laptopomat (is, ez tök jó kardió edzés, mert kb futólépésben kell oda érnem meg vissza, extra 10 kilóval megpakolva).

Szóval buzerálom a kreatív gócpontomat, s egyre inkább kezdem megszeretni a 28mm-es Vivitar objektívemet, ami teljesen manuális. Ha jól be van állítva, nagyon szép képeket csinál. Persze ez azzal jár, hogy a portrékép készítés igen macerás... először is centivel kell megkeresni az objektívtől számítva azt a távolságot, ahol éles képet ad (persze fel van iratozva, hogy 0.3m, de ez a valóságban 24-26 centi között volt), aztán időzítőre állítani a gépet, megpróbálni beállni elé, úgy hogy a távolság jó legyen és nagyjából a képben is maradj, exponálás után állvány mögé szaladni, képet megnézni. Ha nem lett jó a kép, akkor az egészet elölről kezdeni.

Ez a kép, úgy nagyjából az ötvenedik próbálkozás volt, de sikerült.



Amit megtanultam: hatalmas respect az analóg, filmes fényképezőgép korában tevékenykedő fotósoknak.