D: és magánál nincs ilyen picsahirtelen hangulatváltozás a hazaérkezés óta?
K: depresszióra gondol? de van. keményen.

Az ember lánya haza jön, s nem telik bele egy nap, s rájön, hogy ugyan abba a szarba érkezett vissza. Csak már azt is tudja, hogy van egy majdnem elérhetetlen hely, ahol ideálisak a körülmények, s ez megint csak iszonyat erővel sújt a tudatra.Beteg lettem, valószínűleg sok értelemben, de az ember az ilyesmit nem akarja elismerni, a meghűlést viszont már nehéz letagadni. Betegen ebben a szarban, vérző orr, láz, fejfájás... nem fájt így a fejem, mióta is? És adunk magunknak még egy pofont. 
Igen, játszom a hattyú halálát, túl jól sikerült magunkat bele élni a szerepbe, két napi bőgés után jön a kérdés: "Akarsz róla beszélni? Menjünk pszichológushoz? vagy nincs kedved eljönni a pránanadira, lehet jót tenne, bár tudom, hogy még a gondolattól is kiráz a hideg." 
Megoldom.
Nevetséges, az embernek nincs más választása, csak az agyturkász meg az ezoterikus kuruzslás? Hová lett a méltóság? Hová tűntem én?
Nem, megoldom, eddig is sikerült helyre rakni a dolgokat, csak idő kérdése megint.
Napokat foglalok emberekkel. 
"Mozogj!" 
Emlékek törnek utat maguknak, réges-régiek. A tó a csontváz szobrokkal, a birka trágya szaga, a zokniba ragadt bogáncs virágok, s a félelmetes piócák. A falu, a tengernyi sok kő, a kis ház. 
Vicces, az ember elvágyódik, s azon kapja magát, hogy a gyermekkori emlékeibe menekül.
Csak ne itt, ahol a halott idő pereg csak sebesen.