ha sokáig nem gondolkodunk, s ha nincsenek könyvek a szobában. Pedig nincs okom panaszra.

Vajon mit jelenthet az valójában, hogy a szerepet becsülettel el kell játszani?
Amolyan látszat embernek lenni? Látszólag mindent rendben tartani, látszólag mosolyogni mindenen, látszólag nincs az a dolog, ami fájhat.
Sokat adunk a látszatra, a játékra, a szerepre.

A probléma valószínűleg a magyar nyelvvel van. A gondolkodás csak gondot okoz, görcsölő gondot, amit oldani kell.
Az angolok suttognak, azt mondják thinking, s ha problémájuk akad azt lelövik.

Fekete minden, annyira, hogy eltűnök benne, kicsi vagyok. Az emberek nem láthatnak, árnyék vagyok, halk hangom van, kedves vagyok, vetületként követhetek mindenkit, el nem hagyhatnak, ragaszkodok mégis nem rólam szól, hiszen csak egy árnyék vagyok.

Már úgy látszik googléknél is.

 

 

 

A szituációk többsége nem egy egyszerű eldöntendő "igen/nem" kérdés, pedig jó lenne.
Inkább amolyan hallgassunk az eszünkre, vagy hallgassunk a szívünkre kérdés. Ez azt az eredményt hozza, hogy vagy a szívünk sajog, vagy hülyét csinálunk magunkból. A legrosszabb az, ha eltöketlenkedjük és a végén hülyék is maradunk és a szívünk is fáj. 

I need a lovecake. 

Egy dolog zavar, de iszonyatosan. Nincs egy darab könyv sem a szobában. Nem szeret olvasni.