Egyszer azt mondtam neki, hogy az kéne, hogy valaki jól felpofozza. Egy perccel később magam is meglepődtem, hogy hogy mondhattam ilyet, pont neki.
Mindig apám jut erről eszembe. Amikor pici voltam és elestem a kerékpárral, ő mindig azt csinálta, hogy oda rohant, felrántott a földről, felpofozott, s megnézte melyik alkatrész csorbult el, s neki állt megjavítani. Én az esetek többségében ott álltam egy vagy több vérző testrésszel és gyűlöltem őt és a kerékpárt is.
A vicces az, hogy amennyire megvetettem ezért őt, ugyanezt csinálom, amikor elesek. Felpattanok, elvonszolom magamat az útból (vagy útról), megbütykölöm, amit megtudok, aztán tovább tekerek egy helyre, ahol rendbe tudom magamat is szedni.
Vitathatatlanul szar módszert alkalmazott, de azaz igazság, hogy célravezetőbbet nem igazán tudok most mondani.