A legundorítóbb mindenben és mindenkiben, akárhogy is nevezzük a kapcsolat miben létét, lényegében eszköznek használunk fel mindent és mindenkit.

Eszközök a barátok, akiknek segítünk, vagy akiktől segítséget kérünk, azt gondolván minden az adok-kapok és egyenrangúság szent színében van feltüntetve. Emlékszem tán 1 éve, pont erről beszélgettünk, s valahogy így fogalmazott: A barátság, addig barátság, amíg tudunk nyújtani egymásnak valamit, s akkor ér véget, amikor már nincs mit nyújtanunk egymásnak, akkor kell elengedni a másikat. Akkor nem igazán értettem, persze minden új, vagy szokatlan gondolat megértéséhez először fel kell nőni, most már elismerem, hogy szépen és kedvesen, de lényegre törően fogalmazott. Eszközök vagyunk, kitől információt, vagy életbölcsességet szerzünk, esetleg megértést és együttérzést, máskor örömet, vagy bánatot, s hatalmat.

Eszköz a blog, hogy indirekt módnak tűnően, de direkt megmondjam a véleményem, melyet tán élőben sohasem merném előadni. Eszköznek használ fel az a pár ember, aki némán olvas, keresve az elhintett megjegyzéseket azokról az emberekről, akikhez valamilyen érdeke fűződik, majd sok szerencsét kívánnak egy lányhoz, aki bennem látta meg talán a lehetőséget, hogy új embereket ismerhessen meg, s beilleszkedhessék, én pedig utálatom tárgyává teszem, félhangosan gondolván azt, hogy lám íme megint egy ember, aki megint csak engem felhasználva akar valamit elérni, de az én személyem mellékes, engem nem vesz észre. Nem vesszük észre, nem akarjuk belátni, hogy mi magunk, kivétel nélkül, nem csak áldozatok vagyunk, hanem ugyan úgy kihasználók.