Mérgezés

Mindig is tisztában voltam a lelkiméreg létezésével, s hogy nem jó bizonyos dolgokat sokáig halogatni, meg hogy nem jó magunkat belülről heccelni... de abba soha nem gondoltam bele, hogy mi van ha ez a három tényező egyszer csak egy hatalmas robbanásban egyesül. Az kérem szépen olyan, mintha 2dl 50°C-os pálinkát és 2 zöldet elfogyasztottunk volna, s mindeközben folyamatosan a tudatánál van az ember, csak éppen a hányingertől, a szédüléstől, a süvítő gondolatoktól szinte majdnem cselekvő képtelen, s örül ha pár mondatot ki tud préselni a torkán. Too high, falls deep. Akkor egyetlen egy megoldást láttam magam előtt, s azt ismételgettem monotonon: „Mind a kettőt felrúgom a Holdra, aztán megyek hányni”, néha még viccesnek is találtam az egészet, ahogy elképzeltem. De korántsem ilyen egyszerű, az ember gyomra állhat egy hatalmas nagy görcsölő csomóból, a fájdalomtól már térdre rogysz, s legszívesebben üvöltenél, de nem teszed, mert tudod, hogy a WC ajtaja előtt minimum 10 ember vár még a sorára. Kiegyenesedsz, veszel pár nagy levegőt és elintézed, azt amit meg kellett volna már rég tenned. Reggel a metrón magamba szottyanva rájöttem a végső konklúzióra: a saját mérgünket, az önmérgezésünktől nem lehet megszabadulni egy szépen ívelő hányással, gyomormosással, ezt bezony meg kell emészteni, fel kell dolgozni, immunissá kell válni, vagy belerokkansz.