Röstellem, de elfeljtettem szólni, h csütörtöktől fogva vasárnap estig szlovákiában voltam. Azóta, s az utazás hatására elég sok gondolat gyűlt össze bennem, ezért most egy bejegyzésbe ömlesztem az egészet.
Én és a homoszexualitás:
Még gyermekkoromban, amikor már felfogtam a buzi szónak a jelentését, nem igazán gondoltam a homokosságra úgy mint valami förtelmes dologra, bűnre. Egészen a korai tinédzser koromig azt vélekedtem, h nekem semmi bajom sincs a melegekkel, s nem helyes őket emiatt hátrányosan megkülönböztetni. Igaz volt eset rá, h engem megkérdeztek, vagy ha rólam feltételezték, hogy leszbikus vagyok heves tiltakozásba kezdtem és felháborodtam (mert már akkor is, a hosszú hajam ellenére elég fiúsan öltözködtem, a fiús dolgokat szerettem stb.). Emlékszem életem talán első leszbikusát akkor láttam, amikor kórházban voltam egy kisebb műtét miatt, s anyám leállt beszélgetni egy feletébb fiús ápolónővel (nagyon rövid haja volt, kicsi mellek, nadrágot hordott, míg a többiek szoknyát). Igaz sokra nem emlékszem belőle, de nagy benyomást tett rám, s amikor anyút kérdeztem, h miért néz ki így a néni, ő azt felelte azért, emrt a néni a nőket szerti, vagy valami ilyesmi.
Az első gyökeres változás akkor törént, amikor már kb 1 éve ismertem a legjobb barátnőmet. Emlékszem, h hányszor írtam a naplóbejegyzésembe, ha ő fiú lene, biztos egyből bele habarodnék.... aztán szép lassan oda lyukadtam ki, hogy fülig beleestem a lányba. Ez volt kb 15-16 éves koromban. Ekkor szerettem úgy gondolkodni magamról, hogy biszexuális vagyok abban az értelemben, h én a másik ember személyiségébe szeretek bele, s nem pl azért mert fiú/lány és jól néz ki. Aztán ez a vágyakozás eléggé elfajult, s egyre kétségbeesetten próbáltam elfolytani azt a gondolatot magamban, h talán bizonyleszbikus vagyok. Mint mindne rendes ember ilyenkor természetesen úgy próbálja magát meggyőzni, hogy az ellenkezőjét akarja bebizonyítani. Jól be is bizonyítottam magamnak, h engem csak a csajok érdekelnek. Mire comingoutolni mertem magamnak öszintén, már 2003 augusztus volt. Eddigre a másik lánnyal már tisztázódtak a dolgok, s maradtunk legjobb barátok. Októberben léptem is előre egy jó nagyot, s elmentem az Eklektikába, h na akkor msot ismerkedjünk. Mit ad Isten, pont aznap este össze is ismerkedtem 2 leszbikus lánnyal, az egyiküket Andreának hívták. Külföldi volt, csak itt tanult magyarországon, de nagyon nagy befolyással volt az életemre. Mivel ő politikát tanult, s horvátországban leszbikus köröket is szervezett, meg írt 1-2 rövidebb tanulmányt a horvát leszbikusság helyzetéről, elég gyakran volt a beszélgetés témája leszbikusok helyzete európában, magyarországon, környező országokban, s én csak ittam mindegyes szavát. Az ő hatására elég sokat foglalkoztam én is ezzel a témával, sok anyagot olvastam az interneten, ízlelgettem az amerikai butch-femme portált, történelmi tényeket olvastam, s persze ki bújt belőlem a lázadó szellem, mélységesen elítéltem majdnem az összes politikust, az egyházat, a homofóbokat, s nem értettem, h nekünk miért nincsenek jogaink, vagy egyes országokban a magunkfajtákat miért kell tettlegesen is elítélni? Azóta sok víz folyt le a Dunán, az én nézeteim is megváltoztak.
Valamilyen szinten örülök, hogy Magyaroroszágon élek, s mondjuk nem horvátországban, vagy Oroszországban, s tudom nekünk magyaroknak, h utolérhessük Németországot vagy az USA-t, még elég sok társadalmi és szociális problémát meg kell oldani (igaz, Busht nem igazán értem, h miért akarja alkotmányilag tiltani a melegek házasságát, meg miért provokált ki háborút a keresztenység nevében.... elég jóléti társadalom meg szuperhatalom amúgy is).
Viszont a homofóbokat még mindig mélységesen megvetem, mert számomra az, hogy meleg vagyok nem jelent többet annál, h én az életemet egy azonos neművel kötöm össze, s az hogy az ágyban mi történik megint csak az én dolgom. Aki ezért megvett, hát én nem tartom inteligens embernek. Ilyenkor csak az vígasztal, ha mindenkinek a hátára lenne írva a szexuális preferenciája nem csak engem érne hátrányos megkülönböztetés, s még jókat is röhögnék azokon, akiknek ez lenne a felírata: dominát keresek, szégyeníts meg, pisi-kaki szex, az anusomba szeretem, stb.
Arra meg hogy miért lettem homoszexuális, én úgy gondolom nincs köze a génekhez, vagy a családi hátteremhez, szerintem az ember képes belátni, h neki mi a jó, s ezek alapján dönt és éi az életét. Ha én homoszexuálisnak érzem magam, miért akarjak úgy élni, mint egy heteró? Van elég dolog így is a világon, ami megnehezíti az ember életét, hát magamnak miért akarjak keresztbe rakni?
-----
Kereszténység, vallás?
Nem tom, hoyg említettem-e hogy a szlovákiai útat a pasaréti református egyház szervezte, amiről én csak később szereztem tudomást, s úgymond a nagymamám csőbe húzott. Ennek a kis kiruccanás révén megint elgondolkodtam avallásossággal kapcsoltaban.
Én kb 5 éves kromtól kezdve 15 éves koromig heti rendszerességgel jártam templomba meg hittanra (nagymama kényszerhatása), egészen a konfirmációmig, s utánna csak hébe-hóba, ha a mama unszólt rá, s nem volt más választásom. Azóta sem hiszek a keresztény Istenben, de egyéb vallásban sem. És abban sem hiszek, hogy a sorsunk megvan írva, de abban sem hogy saját magam alakíthatom, abban hiszek, hogy mi magunk, alakítjuk egymás sorsát. Mindenki, akivel kapcsolatba kerülök, mindenki hatással lehet az én életemre,s egyben én is hatással lehetek bárkinek az életére, a sorsunkat nem tudjuk írányítani, csak a megfelelő pillanatokban azt kihasználni tudjuk, élni tudunk a lehetőségeivel. Én ebben hiszek, s úgy cselekszem az életben, amit én erkölcsileg és morálisan elfogadhatónak, vagy helyesnek tartok.
Ennek ellenére igen is fontosnak tartom, hogy az ember részesüljön valamilyen szintű egyházi neveltetésben.Nem azért, mert az egyházat sokra tartanám, vagy az hogy az higgyen Istenben, hanem azért, mert olyan alapvető erkölcsi dolgokat és magatartást adnak az embernek, amit utcán vagy a tvből aligha lehet esajátítani. Viszont ugyan így fontosnak tartom azt, hogy az ember ne csak a kereszténység tanításait tanulmányozza, hanem más kúltúrák vallását is, s találja meg magának azt vallást/v gondolkodási "mixet", amit helyesnek tart, nem szabad elfogultan egyetlen egy dolgot elfogadni, s a többit ismeretlenül elutasítani.
A katolikus keresztenységet, mármint az egyházat,s az egyház személyeit meg majdhogy nem teljes szívből rühellem (kérem, az aki netán katolikus hitű lenne, s ezt olvassa, ne vegye durva sértésnek, mivel nekem csak az egyházzal van gondom). Persze vannak kívételek, de amit katolikusokról el tudok mondani, az kb hogy igazságtalanul írtottak ki más kúltúrákat isten nevében, de haszonszerzés céljából, a fő törekvésük mindig is (főleg a középkorban) a földi tejhatalmúk kiterjesztése volt, visszaéltek tudásukkal, emberek tömegeit égették el, vagy kínozták meg babonaságból, eretnekség miatt, háborúkat indítottak megint csak haszonszerzés miatt. Sőt egymást is írtották (reformáció-ellen reformáció), szóval elég fellapozni európa történelem könyvét, s a katolikus egyház bűnei ott vannak feketén-fehéren. És még sorolhatnám.
Szlovákiából visszafelé a nagymamám unszolt, hogy olvassak el egy kis könyvecskét, aminek a címe az volt, hogy Jézus Isten-e? Először visszakartam dobni neki, de aztán odaraktam a csomagjaim közé, majd nagy unalmamban kiolvastam, mivel aludni már úgy sem tudtam a zötykölődés közben. A könyv jópofi volt, elég sokat mosolyogtam rajta. Az írója próbált elég meggyőzően észéveket felhozni, s terelni az ember gondolatait,de enneknem mindneki dől be :)
Most nem akarok fejből idézgetni, ha majd újból a kezeim közé akad, akkor kiírogatom somolyogtatónak.
-----
Na egyenlőre ennyit, Szlovákia képeket, meg élménybeszámolót később rakok fel.
Csók.
