A takaró alól kikandikáló lábak nem más, mint a szimbólikus végzetem. Biztosan és elkerülhetelenül még egyszer találkozni fogunk. És majd próbálok megint nem gyűlölni. Magamat, vagy őt, vagy azt, ami nem is volt.

"Jajj annak, aki becsülni nem tudja azt, akit szeret."

Ha van fairtelenség az életemben, akkor biztosan állítom, hogy ő az. Mármint abból a szempontból, hogy még mindig bekúszik az álmaimba, az arca, vagy az illata.
Nem, nem, semmi erotika, csak egyszerűen valahol még mindig felkeresném, hogy valaminek még el kellene hangzania. 
Pedig nincs semmi, néha azzal nyugtatom magamat, hogy tulajdonképpen semmi nem is volt, a "mi" közös fogalma nem létezett. A légvár meghát ugye csak levegő.

ennek a remixje (justice vs simian - we are your friends) az igazán zseniális. De azért az eredeti is megér egyet.

a folyamatos hasmenés, kitűnő lehetőséget biztosít az egyébként tiltott kulináris élvezetek felidézésére.
Drága gyermekkorom ízei. Citromos tea angol háztartási keksszel.