Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus

Flashmob

Irashai Nihonjin-kanoujo-san, koko wa Hangari desu!

Szóval hihetetlen, hogy kifog 2 japán csinos fényképezős lányt és előadja a chibichinkos dumát, s azok meg még meg is paskolják az orcáját. Tiszta meghatódás és féltékenység (orrvérzésig), hát igen így kell ezt csinálni. Japán lányok istenhozott Magyarországon, hazavihetnétek szuvenírnek.

Amilyen szar kedvem volt 7végén, ma röhögve jöttem haza, de már ne emlékszem miért. 

Volt 1 anime egyébként, most szombaton adták le az utolsó, 50ik részét, vagyis majdnem 1 teljes éven át sugározták,s meg kell hogy modnjam, nagyon korrekt kis sorozat volt. A címe Blood+.  Eredetileg az egész szori a Blood című mangával kezdődott, még valamikor 80-90en táján (nem vagyok benne biztos), azszem 2000 környékén elővették a sztorit és csináltak belőle egy igen űtős mozi filmet: Blood - The last Vampire, majd tavaly elkezdték vetíteni a sorozat változatát, ezzel kb egyidőben megjelenet 3 hozzá kapcsolódó manga is: Blood+ (tv sztoris manga), Blood+ Adagio (A sorozat alapján, kiemelték belőle az oroszországi eseményeket), Blood+ Yakou Joushi (az egyik főszereplő életét emelték, ki amikor Hong-kongban keresgélt, enyhén yaoi beütéses).
Ami a legjobban tetszett az a sorozat timeline-ja, teljesen lefedi az összes előtte lévő manga/anime történéseit, hihető módon.
Jah igen a sztori az, hogy vannak "vámpírok" Chirropterans, akiknek 2 csaldfája van: Saya és Diva. Saya a jó és felismeri, h létezésük irdalmas veszélyt jelent az emberi lényekre nézve, Divát pedig semmi nem érdekli, csak a pusztítás. Hosszú lenne elmesélni, de horror/thriller/vér/romantikán kívül nagyon szép életigenlő mondanivalója van, sokszor kitér az egyén és közösség boldogságának kérdésére, a család igazi fogalmára, kötelességre, áldozat vállalásra és a racionalitásra. És végre nem nyálas happy endet és nem "megöljük az összes jó szereplőt" című befejezést kaptunk, talán lesz egy sequel ki tudja. A zenéjéről meg ne is beszéljünk, huh igazi nyalánkság, komolyzene (J. S. Bach), remixek és popzene jól összeválogatva.  Kis kedvenceim:
Hanno Yoshihiro - Prelude remix, Hajime Chitose - Kataritsugu Koto, HYDE - Season's Call.

süti beállítások módosítása