Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus

Eszköz

A legundorítóbb mindenben és mindenkiben, akárhogy is nevezzük a kapcsolat miben létét, lényegében eszköznek használunk fel mindent és mindenkit.

Eszközök a barátok, akiknek segítünk, vagy akiktől segítséget kérünk, azt gondolván minden az adok-kapok és egyenrangúság szent színében van feltüntetve. Emlékszem tán 1 éve, pont erről beszélgettünk, s valahogy így fogalmazott: A barátság, addig barátság, amíg tudunk nyújtani egymásnak valamit, s akkor ér véget, amikor már nincs mit nyújtanunk egymásnak, akkor kell elengedni a másikat. Akkor nem igazán értettem, persze minden új, vagy szokatlan gondolat megértéséhez először fel kell nőni, most már elismerem, hogy szépen és kedvesen, de lényegre törően fogalmazott. Eszközök vagyunk, kitől információt, vagy életbölcsességet szerzünk, esetleg megértést és együttérzést, máskor örömet, vagy bánatot, s hatalmat.

Eszköz a blog, hogy indirekt módnak tűnően, de direkt megmondjam a véleményem, melyet tán élőben sohasem merném előadni. Eszköznek használ fel az a pár ember, aki némán olvas, keresve az elhintett megjegyzéseket azokról az emberekről, akikhez valamilyen érdeke fűződik, majd sok szerencsét kívánnak egy lányhoz, aki bennem látta meg talán a lehetőséget, hogy új embereket ismerhessen meg, s beilleszkedhessék, én pedig utálatom tárgyává teszem, félhangosan gondolván azt, hogy lám íme megint egy ember, aki megint csak engem felhasználva akar valamit elérni, de az én személyem mellékes, engem nem vesz észre. Nem vesszük észre, nem akarjuk belátni, hogy mi magunk, kivétel nélkül, nem csak áldozatok vagyunk, hanem ugyan úgy kihasználók.

 

Tonio Kröger

Mára valami csúnyábbat, akartam, de végülis inkább ezt másolom be.

"Mert a boldogság, mondotta önmagának, nem abban van, hogy az embert szeretik, az csak undorral vegyes kielégülése a hiúságnak. Boldogság az, ha az ember szeret, és holmi apró, fortélyos közeledésekkel lopja meg szerelme tárgyát. És lelkében felírta ezt a gondolatot, teljesen átgondolta és gyökeréig átérezte.
Hűség! - gondolta Tonio Kröger. - Hű leszek hozzád és szeretni foglak, Ingeborg, amíg csak élek! Ilyen jó szándékok éltek benne. De azért egy kis félelem és szomorúság azt súgta, hogy lám, Hans Hansent is teljes-tökéletesen elfelejtette, noha nap nap után látta őt. És az volt a csúf és szánalmas a dologban, hogy ez a halk és kaján hang igazat mondott, hogy telt az idő, és jöttek napok, amikor Tonio Kröger már nem volt oly feltétlen meghalni kész, mint azelőtt, a vidám Ingéért, mivel kedvet és erőt érzett magában ahhoz, hogy a maga módján sok-sok jelentékeny dolgot alkosson a világban.
És lábujjhegyen kerülgette az áldozati oltárt, melyen szerelmének színtiszta, szeplőtlen lángja lobogott, letérdelt előtte, és minden módon szította, élesztette a lángot, mivel hű akart maradni. És nem sok idő telt belé, hogy észrevétlenül, feltűnés nélkül és zajtalanul mégiscsak kialudt a láng.
Tonio Kröger azonban még egy ideig ott állt a kihűlt oltár előtt, eltelve álmélkodással és csalódással amiatt, hogy a hűség nem lehetséges a földön. Akkor vállat vont, és továbbhaladt az útján."


 

süti beállítások módosítása