Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


A Coca-colás családvédelem margójára

A Coca-Cola lekaparja a plakátait, Toroczkai kólát löttyint a betonra, a sajtóban és a közösségi médiában mindenki nyilatkozgat a családvédelemről, meg a buzikról. Virágkorát élik az alternatív megállapítások: az a nő, aki élvezi az anális szexet, annak meleg lesz a gyermeke, az a nő, aki teherbe esett a nemierőszak után, az tulajdonképpen élvezte, a Föld újra lapos, a védőoltás autizmust okoz, remélem a lobotómiáig nem jutunk el, újra.

Az utóbbi 50-80 évben az emberi tudomány és kooperáció eljutott odáig, hogy konkrét tudományágak összedolgoznak, megismertük valamennyire az emberi genómot, az öröklődést, a testben lezajló biokémiai folyamatokat, a ráható szociokultúrális, pszichológiai, környezeti hatásokat, ismerjük különböző emberi kultúrák, antropológiai csoportok történetét, de még mindig nincs konkrét magyarázat arra, hogy miért van homoszexualitás, annyit tudunk, hogy mindig is volt, s a nem heteronormatív emberek száma kb 10-15% között mozgott konstans, a Kinsey-skála szerint pedig még a heteroszexuális embereknek is van valamennyi kilengése, érdeklődése a saját neme iránt.

Minden rettegés ellenére 1950-ben 2,5 millárdan voltunk, 2019-ben pedig többen, mint 7 milliárdan. Csak szimplán statisztikai alapon többen vagyunk, mindannyian. Az, hogy nőtt az emberi populáció IQ szintje, általános műveltség része lett az írás és olvasás, s nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy 10 évenként háborút vívjunk egy-egy uralkodó nevében, az olyan szociokulturális változásokat hozott, hogy (sok egyéb dolog mellet) a buzik is merik magukat felvállalni és láthatóvá tenni. Mert mondjuk már nem jár érte halál, sokk-terápia, börtön.

Ha az embereket tényleg a család, a gyermekek, a házasság védelme érdekelné, akkor nem a buzikat, a nőket, a férfiakat, a szingliket, a gazdagokat, a szegényeket, más nemzetiségieket ekéznék, nem gyerekre adna hitelt az állam, nem az abortuszon vagy a gumihúzásról vitatkoznánk, hanem intézményesítetten segítenének a családtervezést: mediátor segítene a különböző álláspontok összeegyeztetését, segíteni felmérni, hogy mindez milyen kötelezettségekkel jár mindkét szülő részéről, érzelmi, anyagi, fiziológiai; mi ténylegesen a helyes döntés az adott két ember esetében, milyen lehetőségeik lesznek, hogyan tud az állam segíteni, hogyan lehet ezeket igénybe venni, segíteni nekik helyes nevelési módszereket alkalmazni.

Apropó, manapság divat azt mondogatni, hogy azért ilyen problémásak a mai gyerekek, mert "liberálisan" nevelik őket, mindent szabad, bezzeg egy-egy atyai pofon sokat segítene. Mindezt egy olyan országban, ahol a társadalom 80%-a helyesnek tartja a gyerek fizikai büntetését, és az országos átlag napi 7 perc érdemi törődés. Ismétlem: ÁTLAG HÉT PERC NAPONTA.

Ebből adódóan nem az a kérdés, hogy a szülő elverheti-e a gyerekét, hanem azt kellene tisztába rakni a fejekben, hogy ha törik, ha szakad, az legyen az utolsó eszköz, amihez hozzányúl. Még azok a szülők is, akiknek konkrétan sikerült a gyermekét megölnie, halálra éheztetnie, stb, úgy érzi, hogy ő csak jót akart, helyesen cselekedett. A gyerek kiprovokálta!

Én nem gondolom azt, hogy a mai szülők feltétlenül igénytelenek, hanyagok lennének, inkább gondolom azt, hogy sok esetben elmutyizott fizetésekből és túlórákból meg váltott műszakokban dolgoznak, hogy egyről a kettőre jussanak, rengeteg konfliktust és saját igényüket a szőnyeg alá söpörve, az esetek többségében borzasztó mintákat hozva otthonról. Rengetegen nem tudnak mit kezdeni a vágyaikkal és a félelmeikkel, miközben éjjel-nappal reklámok bombázzák a primer ösztöneikent, hogy milyen az igazi élet, az igazi férfi test, az igazi női test, az igazi élmény, az igazi szex, az igazi ajándék, az igazi szépség, az igazi boldogság, az igazi család, az igazi esküvő, az igazi kapcsolat, az igazi kikapcsolódás, az igazi szórakozás, csak pénz kell hozzá és máris a tiéd, le ne maradj!!! Ez az igazi családgyilkos, immáron 30 éve.

A korlátozott szeretetnyelv (adok neked édességet meg drága telefont) a szeretetnyelv hiánya (az érdemeidet, kepességeidet elismerni, támogatni nem tudom, de kritizálni bármikor), a szülők közötti elégtelen konfliktus kezelés, vagy éppenséggel az, amikor a szülők és a családtagjaik a gyereket próbálják felhasználni egymás ellen. Ezek azok a dolgok, amik a családi otthont mindenki számára elviselhetetlen börtönné változtatják. Nem Steiner Kristóf, nem Conchita Wurst, s nem a Budapest Pride fogja örökre és visszavonhatatlanul megmérgezni a gyerekek lelkét, megakadályozva őket a kiegyensúlyozott fejlődésben.

Ezek a problémák még a tanult tisztességes, keresztény családokban is felütik a fejét, ez nem is intelligencia kérdése, hanem érzelmi intelligenciájé, ami juhu, fejleszthető. Csak ehhez magunkba kell nézni, magunkat kell kritikusan megfigyelni, el kell ismerni, hogy baj van, segítséget kell tudni kérni és adni. Nem csak az áldozatoknak, az elkövetőknek is. Erre nem lehet politikai tőkét alapozni. Az embereknek több szeretetre és megértésre van szüksége egymástól, egymásnak, nem pedig arra, hogy egymást versenyezve kiabáljuk túl, hogy még az utcán sem fogom meg a párom kezét, nehogy már a buzik is megtehessék.

A WHO előre jelzései szerint 10-20 éven belül leszámolunk a rákkal (már aki meg tudja majd magának engedni a gyógyítást) a legnagyobb népbetegség pedig a különböző mentálhigiénés problémák lesznek. Nem azért kell megtanulnunk egymás iránt toleranciával, szeretettel, tisztelettel, nagylelkűen viseltetni, hogy szegény buzik ne akadjanak sirva, ha csúnyán néznek rájuk. Ez nem csak a család együttélésének alapja, hanem az emberiességé is.

Nyakunkon az ipar 4.0, a szakértők piaci buborékokra figyelmeztetnek, itt a klímaváltozás, a technológia pedig olyan ütemű gyors fejlődése, amivel már nehéz nem csak az oktatásnak lépést tartania, hanem az átlagember kognitív képességeit is felül fogja múlni. A jövő generációira úgy tűnik egy olyan világ fog várni, ahol eddig nem tapasztalt verseny lesz az elérhető erőforrásokért, szociokultúrális juttatásokért és élhető életterekért. Nekik talán még fontosabb döntéseket kell majd hozniuk egymással és a hogyan továbbal kapcsolatban, vélt és valós tulajdonságaik és privilégiumaik mentén. Most kell megtanulnuk és megtanítani egymást nemet mondani a gyűlöletre, a félelemkeltésre, populizmusra és kisstílűségre.

Egy Földönkívüli története a Földről

Egy Földönkívüli vetődött a Földre egy kicsit turistáskodni.
A Föld nevű bolygó épp egy ökokatasztrófa szélén áll, szóval igen népszerű az intergalaktikus katasztrófaturisták körében. Ez a Földönkívüli sokra tartja az idegen kultúrákban való jártasságot, így a lehető legkörültekintőbben beleveti magát az emberi kultúrák tanulmányozásába.
Arra a megállapításra jut, hogy az emberiség már rájött arra, hogy a boldogsághoz kell szeretet, de még nem jutottak döntőre afelől, hogy mi is az a szeretet, s azt sem tudják eldönteni, hogy ki kaphat belőle. Tulajdonképpen ezért jutottak a kihalás szélére.

Néha annyira megkeserednek az emberek a meg nem értettségtől és egyet nem értéstől, hogy szinte kéjes örömmel emlékeztetik egymást arra, hogy márpedig így vagyunk igaziak. Ha nem fáj, nem jó - dörzsölik egymás orra alá untalan.

Hát hol itt a szeretet? - Gondolta a Földönkívüli igazán megsajnálva az emberiséget. Majd gondolt egyet és minden képességét latba vetve egy szempillantás alatt megcserélte az emberek nemét és bőrszínét. A férfiak nők lettek, a nők pedig férfiak és minden ország lakója tarka-barka Úgy gondolta így talán megboldogítja az emberiség végóráit, s most aztán igazán szerethetnek. Ez a nap lett az emberiség legboldogabb és egyben legszomorúbb napja, így nem változott semmi. A földönkívüli arra a megállapításra jutott, hogy az emberek nagyon szeretik mind az ellentéteket, mind a fájdalmat, a szeretetet pedig nem lehet erőltetni.
Kár, gondolta, de nem csalódott igazán. Még Jézusnak sem jött össze, pedig ő az egész életét tette rá. Még elkísérte az utolsó méhecskét egy esti röptére, majd tovább állt.

Memento Mori

Memento Vivere

 Az elmúlás bármilyen formájával nehéz szembesülni. Egész életünk a ragaszkodás különböző megtestesült eszményeiről szól, ragaszkodunk az otthonunkhoz, a gyökereinkhez, hazánkhoz, anyanyelvünkhöz, alaptermészetünkhöz, sorstársainkhoz, szerepeinkhez és mások számunkra betöltött szerepeihez. Néha megpróbálunk elfutni, elbújni, kicselezni, de súlyos láncát rafináltan utánunk dobja, a ragaszkodás biztonsága magában hordozza a veszteség fájdalmát is.
Nemrégiben elvesztettem a Nagyszüleimet. Nem voltam ott, a tény egy-egy mondat és kiüresedett szoba formájában kúszott be a valóságba, ami indifferensen perdült tovább minden másodperccel. Nehéz ezt a veszteséget mérni, vagy formát adni neki, hiszen nem csak a Nagyszüleimről van szó, hanem egykoron egy kisfiú és kislány történetéről, az álmaikról, a világaikról, amik egyik napról a másikra felperzselte magát, átadva magát egy teljesen új rendnek, s káosznak. Szól a történetük ideákról, osztályharcokról, erkölcsről, bukásról, magatehetetlenségről, újrakezdésről, elvekről, gyerekekről, családról, utazásokról, konfliktusokról, megbékélésről, haragról, hitről, mandulatortákról, s szépen írt betűkről. Elfutottak az évek és rengeteg fejezett elveszett, most már végleg.

Ahogy túrom a papír- és emlékhalmazokat megint eszembe ötlik, hogy életünk folyamán megannyi döntéshelyzet elé kerülünk, s megannyiszor fogunk rosszul dönteni, s lesznek köztük számosak, melynek súlyát generációkon keresztül fogjuk cipelni és tovább osztani. Ez alól nincs kivétel, bárki hibázhat.
Egy mappában megtalálom a rajzainkat, amit a Mamának készítettünk, húgom, unokahúgaim és én. Telis-tele vannak szeretettel. Nem tudom elengedni őket. Ez maradt velünk. Legnagyobb érdemünk, nem a végzettségünk, sem gyermekeink száma, ingatlanaink mértéke és értéke, párkapcsolataink száma, vagy annak stabilitása, megingathatatlan erkölcsünk, igazolt helyes döntéseink száma, hanem a szeretetre való képességünk kibontakoztatása és ápolása.
Hát így szeretnék elköszönni tőlük, s így szeretnék maradni az élők között:

szeretettel.

Novocaine please

Önfeledt talpmasszázs. Fáj a vállad? Főleg a jobb, ugye? Majd megmasszírozom a hátadat is. 
Kértem volna, hogy hagyja a picsába a talpamat és a hátamat, keresse meg azt a pontot, ami a bent lévő görcsöt és fájdalmat oldja végre. 
Várok, hogy valaki vegye ki azt a tüskét, ami nem tudom, hogy került oda és miért nem vettem előbb észre, hogy ott van. Persze ez itt megint önámítás, nekem nem valaki kell, hanem ő. És azt sem tudom, hogy mi kell belőle, csak valahogy szüntesse meg azt a folyamatot, hogy ha eszembe jut, akkor ne fogjon el a bőghetnék, nincs helyett van legyen, s a majd megint megnyugtató szóvá váljon. Nem több.
Miró erre azt mondaná, hogy "Édeskisfiam, amíg másra vársz, addig aztán nem lesz neked jobb, mert csak légvárakat építesz valakire. Gondolj rá szeretettel, de járd és építsd a magad útját." 
Béla minden, illetve ezt úgy hívják, hogy az univerzális szeretet parancsolata, by Jesus. Erről mindig az jut eszembe, hogy ezt is, ki hány féleképpen szabja a maga ízlésének megfelelően. Ez a szabad értelmezés a kedvencem:

Marduk - Fuck Me Jesus

Gondolatban

Épp tegnap este magyaráztam egyik kedves kollégámnak, hogy egy nővel először gondolatban kell szeretkezni, s ha eléri azt, hogy az a nő is elgondolja, hogy szeretkezik veled, s az pozitív érzéssel tölti el, onnantól fogva nyert ügy, csak idő kérdése. Meséltem neki még valakiről, hogy annyira szeretem, hogy nem szeretném, ha bármi is történne, mert ő olyan nekem, mint egy óvodáskori nagy szerelem, nagyon szép és nagyon ártatlan érzésekkel töltve. Azt is megjegyeztem neki utána rögtön, hogy persze ez lehetetlenség, mert addig fogunk sündörögni egymás körül, amíg meg nem történik, csak szeretném, ha ez minél később, jó sok év múlva következne be.
Ez volt tegnap este fél 11 környékén, ma reggel egy sms ébreszt pont tőle:

"I had a sex dream with you :$"


Vannak-e véletlenek? Ilyenkor határozottan azt tudom mondani, hogy nincs, mindennek meg van a maga kis oka, értelme és szerepe. Neki 3 évvel ezelőtt megígértem, hogy 10 év múlva feleségül veszem, amikor mindketten megtettük, amit megszeretnénk tenni, s azok leszünk, akikké most válni szeretnénk. És most is, mint mindig azt írom a válasz végére, hogy "Love you, love you more".