Hol van az ugrás? Hol van a Mókus?

Ugorj Mókus


A Coca-colás családvédelem margójára

A Coca-Cola lekaparja a plakátait, Toroczkai kólát löttyint a betonra, a sajtóban és a közösségi médiában mindenki nyilatkozgat a családvédelemről, meg a buzikról. Virágkorát élik az alternatív megállapítások: az a nő, aki élvezi az anális szexet, annak meleg lesz a gyermeke, az a nő, aki teherbe esett a nemierőszak után, az tulajdonképpen élvezte, a Föld újra lapos, a védőoltás autizmust okoz, remélem a lobotómiáig nem jutunk el, újra.

Az utóbbi 50-80 évben az emberi tudomány és kooperáció eljutott odáig, hogy konkrét tudományágak összedolgoznak, megismertük valamennyire az emberi genómot, az öröklődést, a testben lezajló biokémiai folyamatokat, a ráható szociokultúrális, pszichológiai, környezeti hatásokat, ismerjük különböző emberi kultúrák, antropológiai csoportok történetét, de még mindig nincs konkrét magyarázat arra, hogy miért van homoszexualitás, annyit tudunk, hogy mindig is volt, s a nem heteronormatív emberek száma kb 10-15% között mozgott konstans, a Kinsey-skála szerint pedig még a heteroszexuális embereknek is van valamennyi kilengése, érdeklődése a saját neme iránt.

Minden rettegés ellenére 1950-ben 2,5 millárdan voltunk, 2019-ben pedig többen, mint 7 milliárdan. Csak szimplán statisztikai alapon többen vagyunk, mindannyian. Az, hogy nőtt az emberi populáció IQ szintje, általános műveltség része lett az írás és olvasás, s nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy 10 évenként háborút vívjunk egy-egy uralkodó nevében, az olyan szociokulturális változásokat hozott, hogy (sok egyéb dolog mellet) a buzik is merik magukat felvállalni és láthatóvá tenni. Mert mondjuk már nem jár érte halál, sokk-terápia, börtön.

Ha az embereket tényleg a család, a gyermekek, a házasság védelme érdekelné, akkor nem a buzikat, a nőket, a férfiakat, a szingliket, a gazdagokat, a szegényeket, más nemzetiségieket ekéznék, nem gyerekre adna hitelt az állam, nem az abortuszon vagy a gumihúzásról vitatkoznánk, hanem intézményesítetten segítenének a családtervezést: mediátor segítene a különböző álláspontok összeegyeztetését, segíteni felmérni, hogy mindez milyen kötelezettségekkel jár mindkét szülő részéről, érzelmi, anyagi, fiziológiai; mi ténylegesen a helyes döntés az adott két ember esetében, milyen lehetőségeik lesznek, hogyan tud az állam segíteni, hogyan lehet ezeket igénybe venni, segíteni nekik helyes nevelési módszereket alkalmazni.

Apropó, manapság divat azt mondogatni, hogy azért ilyen problémásak a mai gyerekek, mert "liberálisan" nevelik őket, mindent szabad, bezzeg egy-egy atyai pofon sokat segítene. Mindezt egy olyan országban, ahol a társadalom 80%-a helyesnek tartja a gyerek fizikai büntetését, és az országos átlag napi 7 perc érdemi törődés. Ismétlem: ÁTLAG HÉT PERC NAPONTA.

Ebből adódóan nem az a kérdés, hogy a szülő elverheti-e a gyerekét, hanem azt kellene tisztába rakni a fejekben, hogy ha törik, ha szakad, az legyen az utolsó eszköz, amihez hozzányúl. Még azok a szülők is, akiknek konkrétan sikerült a gyermekét megölnie, halálra éheztetnie, stb, úgy érzi, hogy ő csak jót akart, helyesen cselekedett. A gyerek kiprovokálta!

Én nem gondolom azt, hogy a mai szülők feltétlenül igénytelenek, hanyagok lennének, inkább gondolom azt, hogy sok esetben elmutyizott fizetésekből és túlórákból meg váltott műszakokban dolgoznak, hogy egyről a kettőre jussanak, rengeteg konfliktust és saját igényüket a szőnyeg alá söpörve, az esetek többségében borzasztó mintákat hozva otthonról. Rengetegen nem tudnak mit kezdeni a vágyaikkal és a félelmeikkel, miközben éjjel-nappal reklámok bombázzák a primer ösztöneikent, hogy milyen az igazi élet, az igazi férfi test, az igazi női test, az igazi élmény, az igazi szex, az igazi ajándék, az igazi szépség, az igazi boldogság, az igazi család, az igazi esküvő, az igazi kapcsolat, az igazi kikapcsolódás, az igazi szórakozás, csak pénz kell hozzá és máris a tiéd, le ne maradj!!! Ez az igazi családgyilkos, immáron 30 éve.

A korlátozott szeretetnyelv (adok neked édességet meg drága telefont) a szeretetnyelv hiánya (az érdemeidet, kepességeidet elismerni, támogatni nem tudom, de kritizálni bármikor), a szülők közötti elégtelen konfliktus kezelés, vagy éppenséggel az, amikor a szülők és a családtagjaik a gyereket próbálják felhasználni egymás ellen. Ezek azok a dolgok, amik a családi otthont mindenki számára elviselhetetlen börtönné változtatják. Nem Steiner Kristóf, nem Conchita Wurst, s nem a Budapest Pride fogja örökre és visszavonhatatlanul megmérgezni a gyerekek lelkét, megakadályozva őket a kiegyensúlyozott fejlődésben.

Ezek a problémák még a tanult tisztességes, keresztény családokban is felütik a fejét, ez nem is intelligencia kérdése, hanem érzelmi intelligenciájé, ami juhu, fejleszthető. Csak ehhez magunkba kell nézni, magunkat kell kritikusan megfigyelni, el kell ismerni, hogy baj van, segítséget kell tudni kérni és adni. Nem csak az áldozatoknak, az elkövetőknek is. Erre nem lehet politikai tőkét alapozni. Az embereknek több szeretetre és megértésre van szüksége egymástól, egymásnak, nem pedig arra, hogy egymást versenyezve kiabáljuk túl, hogy még az utcán sem fogom meg a párom kezét, nehogy már a buzik is megtehessék.

A WHO előre jelzései szerint 10-20 éven belül leszámolunk a rákkal (már aki meg tudja majd magának engedni a gyógyítást) a legnagyobb népbetegség pedig a különböző mentálhigiénés problémák lesznek. Nem azért kell megtanulnunk egymás iránt toleranciával, szeretettel, tisztelettel, nagylelkűen viseltetni, hogy szegény buzik ne akadjanak sirva, ha csúnyán néznek rájuk. Ez nem csak a család együttélésének alapja, hanem az emberiességé is.

Nyakunkon az ipar 4.0, a szakértők piaci buborékokra figyelmeztetnek, itt a klímaváltozás, a technológia pedig olyan ütemű gyors fejlődése, amivel már nehéz nem csak az oktatásnak lépést tartania, hanem az átlagember kognitív képességeit is felül fogja múlni. A jövő generációira úgy tűnik egy olyan világ fog várni, ahol eddig nem tapasztalt verseny lesz az elérhető erőforrásokért, szociokultúrális juttatásokért és élhető életterekért. Nekik talán még fontosabb döntéseket kell majd hozniuk egymással és a hogyan továbbal kapcsolatban, vélt és valós tulajdonságaik és privilégiumaik mentén. Most kell megtanulnuk és megtanítani egymást nemet mondani a gyűlöletre, a félelemkeltésre, populizmusra és kisstílűségre.

Budapest Pride - Provokáció

Eddig minden évben igyekeztem összeszedni a Budapest Pride és a felvonulással kapcsolatos gondolataimat, idén post helyett videóban mondom el, hogy miért Provokálunk...

Bologató Keresztények

Az egész Kerényi-ügyben az a legviccesebb, hogy egyetlen szó miatt mindenki figyelme teljesen elkerülte a lényeget. Kerényi tulajdonképpen azt mondja, hogy bár az ország döntő többsége keresztény és heteroszexuális, mégis az általa diktált kultúrpolitika nem hozza a kívánt statisztikát. A megoldás az innováció és a valós igények felmérése helyett... inkább a saját igényeinek megfelelően szeretné szabni a most felnövekvő generációkat (értsd agymosni őket az iskolában), hogy ne csak heteroszexuális keresztények legyenek, hanem Kerényire ünneplő, bólogató és tapsikáló keresztények. Akkor majd a statisztikák is jók lesznek. Te pedig kedves szülő, boldogan asszisztálsz hozzá, hisz az egészet a buzikra keni.

Cigány, segély

Olvasgattam a TASZ-t, s istentelenül nagy közfelháborodást keltett ennek a cikknek a megjelenése, ami arról szólt, hogy a gárdisták gyűjtöttek adományokat az árvízkárosultaknak, s ebből a cigány származású családok nem kaphattak. Ez elítélendő, mert:
"Az egyenlő bánásmódról szóló törvény (2003. évi CXXV. törvény) értelmében – egyéb konkrétan felsorolt szervezetek mellett - a pártok az egyenlő bánásmód követelményét általánosságban, minden jogviszonyukban, minden eljárásuk, intézkedésük során kötelesek megtartani. Azzal, hogy az adományozottak köréből kizárják a roma származású károsultakat, közvetlen hátrányos megkülönböztetésben részesítik őket. Ezért a TASZ az ügyben az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul."

A kommentekből jól látni, hogy többeknek kinyílt a bicska a zsebében, amit nevetségesnek találok. Csakis azért, mert ez is amolyan jóféle magyar szokás, hogy csak azt bírja az emberek gyomra, ami nekik kedves. Mégis mit várnak egy jogokkal foglalkozó oldaltól? Illetve, ha egy szervezetnek, pártnak vannak kötelességei, amit elmulaszt, az emberek simán elnéznék, mert tulajdonképpen "nem róluk" van szó, hanem egy épp nem túlzottan népszerű kisebbségről?

Az árvíz nem vicces, a diszkrimináció meg még annyira sem. Mert a "cigány"-t bármikor meglehet változtatni "zsidó", "buzi", "mozgássérült", "értelmi fogyatékos", "szőkekékszemű" és miegyébre.  Ha loptak a gátból vasat, megfogni, rendőrségre, felőlem akár István királyi módszereket is bevezethetnek és vágják le a tolvaj jobb kezét, de ne azért, mert "cigány", hanem azért mert lopott. Ugyan úgy, ahogy a homoszexualitás sem egyenlő a pedofíliával. Tetszik érteni a különbséget?
(Az olyanokat, akik pedig a "jövőt" lopják el előlünk, mint a drága korrupt politikusaink, csúcsvállalatok vezetői, romlott egyházfők és vallási vezetők, a legkegyetlenebb módszerrel csonkítanám meg őket és raknám őket életfogytiglanra egy sötét cellába).

A szociális segélyekről, meg annyit, hogy ott ahol van, biztosra lehet venni, hogy soha nem lesz teljesen igazságos. Először Sziszikeccsék hívták fel a figyelmemet arra, hogy Angliában sem teljesen frankó minden. Illetve jó a rendszer, csak kicsit visszaélnek vele.
Nagyon sokan választják a megélhetésnek azt a módját, hogy 16-18 évesen teherbe esnek, elmennek szoc segélyre, szülnek még 2-3 gyereket, az állam a seggük alá tolja a gyerekek számával megfelelő hálószobás lakást, aztán nőnek fel a "szupermotivált" cukrot meg kólát vedelő gyerekek. Akik majd ugyan ilyen felelősség teljes életet fognak élni és hozzák világra az újabb szupermotivált gyerekeket, s közben a társadalom egy része jogosan forrong, hogy ő meg becsületesen dolgozik, s nem engedhet meg magának meg a gyerekeinek ekkora lakást, jómódot, csak azért, mert ő annál jobbra tartotta magát, minthogy segélyekből akarjon megélni.
Tipikus "cigánycsalád" vs "magyarcsalád" sztori, nem? Pedig itt az esetek többségében echte beltenyészetes angolkákról van szó.

"Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet ruhájával és ékszereivel mérni; az embert nem lehet gazdagságával avagy szegénységével mérni, egyes-egyedül szívével. Ezért a jó ember jobb, mint a rossz, és az igazság jobb, mint a hamisság, de mást nem tudok, és ez minden tudásom."

Miből lehetett volna sejteni

Végig vettem magamban azokat a dolgokat, amik amolyan vicces sztereotipikus utalásokként is értelmezhetőek lettek volna arra, hogy egyszer csak "bebuzulok".

 

teljesen átlagos éngyerek

 

- Kisgyerekként egyszer azt mondtam, hogy én fiú akarok lenni.
- A legkedvesebb szereped a királyfi, aki megmenti a hercegnőt és jutalmul menten házasságra is lépsz vele, melyet egy szájra puszival szimbolizáltok, mindezt oviban (és arra is emlékszem, hogy annyira megijedtem utólag a szájra puszitól, mert mi van, ha így készül a baba is?)
- kialakuló nadrág fétis és szoknya iszony
- az első szó, amit megtanulsz kibetűzni, az a "buzi"  (post vége)
- Csengetett M'lord? -ból végtelen rajongást táplálsz Cissy iránt, s valahol önigazolásnak is veszed, h teljesen normális, ha valaki fiúsan öltözködik és viselkedik
- nincs titkos szerelmed a fiúk közül, többségüket idiótának találod, akit pedig nem, azzal éppen együtt "kockulsz" a számítógépek őskorában
- balett és tánc helyett inkább karatézni jársz
- rajongsz az összes rövidhajú tanárnőd iránt (Ó Tündi néni, Emese néni és Erika néni)
- az első csókod egy fiúval amolyan körbenyálazott rémálomként marad meg és rájössz, hogy ez nagyon nem neked való... s aztán egyszer csak belobban egy barátnő az életedbe, aki mindent a fejetetejére fordít.

Buzi-e? III.

"Amikor a rendőrség letartóztatja ezeket az ellentüntetőket, voltaképpen nem tesz mást, mint a természetes ösztöne szerint cselekvő, egészséges embert próbálja betiltani."

Valahogy tőlünk nyugatabbra az emberek már észre vették, hogy nem az emberiség őskorában élünk, hanem egy kibaszott betondzsungelben, ahol ezeknek a primitív ösztönöknek már nem igazán van létjogosultságuk.
Persze ez az egész is csak egy olyan légből kapott érvelés, ami jól hangzik és elfogadható bizonyos körökben. Mert ha végig követné a saját logikáját, akkor az lenne a természetes, ha a férfiak erőszakoskodással juttatnák érvényre akaratukat, ahol nem bűn ölni, lopni, csalni, hisz a létfenntartó ösztönök mindezt igazolnák... és akkor nem csak a homoszexualitás lenne a természetes ösztön ellensége, hanem a család intézménye, a keresztényelvűség és minden más, amit jó elvek és erkölcsök táplálnak. Mert ezek is a "vastag civilizációs kultúrmáz" eredménye. 

Buzi-e? II.

T üzenete (19:59):
*csak értelmes ember tudja h nem vezet sehova az utálkozás
T üzenete (20:00):
*szóval ha valakinek kilátástalan az élete akkor valamiért kompenzálja ez a gyűlölkodés
*hogy "van kit hibáztatni"
*tökre nem arról szól h a buzikkal van EKKORA bajuk, azt csak szépen magukba nevelték
K üzenete (20:01):
*hanem a világgal jah
T üzenete (20:02):
*igen, csak ha ezt tárgyiasítom valami elpusztítható dologban
*akkor azt hiszed h van kontroll felette
**m
K üzenete (20:05):
*és csodálkozik, h a "buzik" nem akarnak a rettegésüket gyűlölködésben kifejező heterócsürhével tárgyalni, kis buksijukat megsimogatni, h ennek semmi köze sincs se politikához, se gyerekekhez, se erkölcshöz, se valláshoz, se betegséghez, se magyarsághoz, se segglyukakhoz
K üzenete (20:06):
*mert egyszerűen tök felesleges, ezért hívják előítéletnek
T üzenete (20:06):
*jah :)
T üzenete (20:07):
*te láttad az indexes videót a felvonulásról? :D
K üzenete (20:07):
*nem
T üzenete (20:07):
*volt benne egy rész ami tökre kifejezi h milyen egyszerű "kezelni" a problémát
*hogy megkérdeznek 2 svéd focidrukkert az utcán h őket is zavarja-e a felvonulás
T üzenete (20:08):
*azt mondja h "we're from sweden, we have no problem with that"
*ebben több van mint a nagy megmagyarázásokban :)
*csak annyi h pont le lehet szarni ha nem érdekel
K üzenete (20:08):
*:)
T üzenete (20:08):
*és ha valaki megkérdezi h buzi vagy-e akkor lehet azt mondani h nem