Réges-régen, időszámításunk előtt 12 évvel kacérkodtam a gondolattal, hogy multimédia fejlesztő legyek (meg egyébként is, mi mindennel nem kacérkodtam én az elmúlt évtizedekben), de aztán valahol megakadtam a banner-animálás favágói munkájában, néha kapva egy-egy izgalmasabb honlap design-t lekódolós feladatot, de perspektíva (és némi alulmotíváltsággal) hiányában feladtam a harcot. 

Aztán mostanság semmi mást nem hallani, mint hogy IT területen 30-40.000-es nagyságmértékben hiányoznak a szakemberek, Magyarországon. Egy ismerősöm ajánlotta, hogy kezdjek neki mondjuk egy ingyenes Boot Camp-nek, nézzem meg, hogy fekszik most. Ilyen a pl a FreeCodeCamp. Teljesen el vagyok ájulva attól, hogy miket tud a CSS és a HTML5. Úgy értem grádiensek, lekerekítések, animálás, árnyékok, színteóriák teljes spektrumát lehet használni. Atya-gatya.

Az FCC-hez hasonló weboldalt nem találtam sem magyarul, sem németül, sajnos. Ilyenkor kezdem egy kicsit átértékelni, hogy bizony az angol tudás mérhetetlen mennyiségű előnyt tud biztosítani. 
Ha esetleg Te ismersz hasonló non-profit, ingyenes, online tanfolyamot más nyelveken, akkor kommentben jelezd!

Néha olvasok jó cikkeket, ami annyira megmozgatta a kíváncsiságomat az egész boszorkányüldözés mögött megbújó trendek, félelmek, motivációkkal kapcsolatban, hogy úgy éreztem érdemes egy poszt erejéig elreflektálgatni rajta.

A nő megbélyegzését, mint ártó szándékú lény, egészen az antikvitásig megy vissza, illetve kiemelném a talmudhoz fűződő Lilith legendáját, ahol Lilith Ádámmal egyenértékűként teremtetett, de makacssága miatt Ádámnak sok fejfájása volt, így kitaszítatott a paradicsomból. Aztán jött csak Éva az oldalbordáról. Az ártó szándék kifejeződése nagyon sokszor a férfi szexualitásban megélt problémáira vezethetőek vissza (kellemetlen erekciók, erekciós diszfunkcionalitás) illetve olyan fájdalmas jelenségekre, mint gyermektelenség, elvetélés, nemi betegségek.
Nagyon sok antikvitásbeli boszorkányper eleme a mérgezés, járványok, rossz időjárás, terméspusztulás összevetve a magasabb férfi mortalitási rátával, főleg ott, ahol az özvegyek hirtelen magas státuszra és vagyonra, ezzel együtt függetlenségre tesznek szert. Az askelóni "boszorkányoknál", pl megfigyelhető a félelem a (patriarchális)normatagadástól: 80 nőnek azért kell meghalnia, mert boldog hippit játszottak a városon kívüli erdőben.

Ezek sajnos olyan történelmi tények és félelmek (s szerintem annál érdekesebbek), amiket vétek csak a keresztény boszorkányüldözésre kivetíteni. De haladjunk tovább...

Ezeknek a brutális rágalmazásoknak irónikus módon először a keresztény egyház vetett véget, sok évszázadon keresztül nyilatkoztak, hogy márpedig időjárást, meg szerelemet, meg haragot, meg miegyebeket nem lehet összevarázsolni.
Egészen ugye Helena Scheuberin és a nemes lovag, Jörg Spiess románcáig, ahol bár orvosa azt tanácsolta Jörgnek, hogy míg betegségéből ki nem lábadozik, addig hagyja a romantikát Helena asszonysággal, a lovag nem hallgatott rá meg el is halálozott. Van ez így.
Krammer, történelmi főgonoszunk, már akkoriban is ügybuzgón tevénykedett, mint amolyan egyházi ügyész, de nem volt valami populáris alkat, mert a perekben az eredeti vádak és amivel végül megvádolta a gyanúsított nőket valami sátánista orgián alapuló kuruzslássá manifesztálódtak. Helenában azonban méltó ellenfélre talált, egyrészt a hölgy nyíltan kiátkozta Krammert a templom kapujában, másrészt nevetségessé tette, hogy az addigi írott és elismert irodalom/jog/stb alapján nem bizonyítható dolgokkal vádolja, s Krammert a bírák sem szerették mert botrányos szexuális tartalmú kérdésekkel jobban foglalkozott, mint magukkal a tényekkel, ezért  végül az egész városból eltanácsolták.
Krammer nem volt rest, gondolta, ha nincs még írott bizonyíték, hát ő akkor majd megírja, így született meg a Malleus Maleficarum, 1487-ben, ami csak azért fontos megjegyezni, mert 1453-ban indult el a modern könyvnyomtatás kezdete, s 30 éven belül egész európában sikeresen átvették a technológiát, nem véletlenül lett a második legsikeresebb könyv a Biblia után. Mai kontextusba helyezve, ez  volt a kor 50 szürke árnyalata.
Tegyük hozzá, hogy statisztikailag a legtöbb halálos kimenetelű boszorkányper a reformáció-ellenreformáció területein (német nyelvterületek) voltak, a legtöbb halálos eset az ellenreformációs mozgalmak megindulásával, s ez mind egybeesik egy az 1600 évek végére lecsendülő minijégkorszak gazdasági hatásaival együtt.
Erről egy roppant érdekes cikk angolul, statisztikákkal itt: 

GermanWhy is it that early modern Europe had such a fervor for witch hunting? Between 1400 to 1782, when Switzerland tried and executed Europe’s last supposed witch, between 40,000 and 60,000 people were put to death for witchcraft, according to historical consensus. The epicenter of the witch hunts was Europe’s German-speaking heartland, an area that makes up Germany, Switzerland, and northeastern France.

Az eredeti Mércés cikk szerzője közvetlen ok-okozati összefüggést sejtett a pornóipar és a középkori kínzások tendenciái között, de a modern pornó -szerintem- leginkább a férfiak szuperdominancia iránti vágy/ábránd megélésének, a technológiai forradalom és az ingerküszöb kitolódásának és az új ingerektől való állandó függésünknek az áldozata, kórképe, ami egyáltalán nem szépíti a helyzetet a nők tárgyiasítása terén, csak nem elegáns a középkori kínzások, bondage, BDSM és az aszfixia között egyenlőség jelet tenni.

Ma ezzel lepett meg Zsorzsi. Imádom, biztos kiteszem a falra. 

A hétfő nekem, meg egy pár kevésbé szerencsés barátomnak arról szól, hogy mérlegre állok és fényképet készítek. Ez a 12-ik hétfőm (jó, kicsit lódítok, az első 5 hétfőn nem csináltam képet). Az utóbbi időben, minden hétfőn nyugtázom, hogy az elmúlt egy hétben jól szenvedtem.

Had magyarázzam meg. Még Haruki Murakamitól olvastam ezt a mondatot: A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális.

Én hiszek benne, hogy vannak mondatok és szavak, amik képesek a valónk legmélyebb rétegeibe hatolni és egy életen át velünk rezonálnak. Ez egy ilyen mondat volt. Azóta mindig megkérdezem magamat, hogy tényleg fájdalmat érzek-e, vagy csak szenvedek, s ha szenvedek legalább jól szenvedek-e?

Például, ha valakinek nem tetszem, az általában csak rosszul esik az egómnak, s egyáltalán nem érdemes egy doboz keksszel szenvedni miatta, mert a keksz nem helyettesíti valaki elismerését, másrészt egy rossz függőséget táplál. Meg a zsírpárnát, igen. Amikor futok, néha érzek fájdalmat, s szenvedni is igen szoktam úgy, hogy közben végig dumálok az éppen fájó izmommal, hogy najó visszaveszek egy picit, ő igyekezzék nyúlni, mint a forró rágógumi, s ha már nagyon nem bírjuk, úgy is beüt az endorfin. Ez jóféle szenvedés.

Építek egy jó kapcsolatot a testemmel, miközben edzem mind az elmém, mind a testem arra, hogy felismerje a valós fájdalmat és hogy hogyan kezelje, tűrje azt, s maradjon működésképes, a jövőben pedig ellenállóbb. Ez egy lassú folyamat, amiben muszáj szisztematikusnak, reálisnak és konzekvensnek lenni. Tulajdonképpen megismered magadat és határaidat, s megtanulod önmagadat a saját testeden és elméden keresztül tapasztalni, nem pedig mások valósága szerint szemlélni.

Persze viccesen hathat 32 évesen arról értekezni, hogy mennyire ismerjük magunkat, de az esetek többségében csak felszíneket és látszatokat öltünk magunkra, olyan sokat, hogy legelső sorban magunkat csapjuk be a kapott formával.

Mint tapasztalt neurotikus alkat szeretném mindenkinek egy kicsit azt tanácsolni, hogy a populáris képzetekkel ellentétben: ne vedd meg azt a cuccot, ne idd meg azt a piát, ne edd meg azt a sütit, ne élj a pillanatnak, ne hajkurászd a konzum boldogságot, amíg meg nem tanulsz egy kicsit jobban szenvedni!

Már hónapok óta nézem az ingatlan hirdetéseket vidéken, a youtube videókat az állattartásról, növénytermesztésről, öntözőrendszerekről, na meg a cuki kecskékről és tyúkokról. A szívem szerint már vennék egy pár kecskét és boldogan nevelném őket, amíg meg nem halnánk. Az agyam meg közben dobja a kritikus hibaüzeneteket, hogy mindez szép és jó, de miből, mennyiért, s leginkább tényleg HOGYAN legyen ez az egész több, mint egy őrült nő kecskesimogatója, aki 8 nap után éhen döglik, vagy megeszik a kecskék.

A válasz végül egy nem várt helyről jött: Back to the Land with Kate Humble, ami amolyan angol reality doku, vidéken újrakezdő és vállalkozó emberekről. A spanyol viaszt a legritkább esetben kell feltalálni, csaptam a homlokomra! Biztos Magyarországon is vannak olyanok, akik megpróbálták, vidéken újrakezdeni, saját gazdasággal, manufaktúrával, sőt Facebook csoportjuk is van! Így ma este feladtam a következő hirdetést:

Önkéntes lennék !

Sziasztok, szeretnék 2x 2-3 nap erejéig Május vége - Június közepe között besegíteni egy-egy farmnak/gazdaságnak/családi manufaktúrának.
Akikkel szívesen dolgoznék együtt: állattartók, akik nagyvárosi életüket adták fel, vagy szüleik családi gazdaságát reformálták, olyan zöldség-gyümölcs termesztők, akik esetleg közösségi értékesítésben is működnek, vagy törekszenek rá, esetleg valamilyen nem szokványos megoldással dolgoznak.
Nekem fontos lenne, hogy erről szívesen beszéljen, s normális határokon belül videót és készíthessek, vlogolás céljából, ami később felkerülne youtube-ra és ide (egyébként amatőr vagyok).
A segítségem leginkább lelkes lenne, mint szakszerű, szállásra számítok, az étkezésem költségeit téríteném, az ország bármely részére szívesen utazom újfent önerőből, csak a legközelebbi busz/vasút állomásról/ra lenne szükségem fuvarra :)

Magamról: 32 éves, budapesti, sokat dolgozom külföldön (ezért is van ennyire limitálva most az időintervallumom), sokat évődöm, hogy otthon, vidéken kéne újrakezdenem, ha elértem az itteni céljaimat, de hát a nagyvárosi túlélésre vagyok beállítva, s szeretnék másoktól tanulni, kipróbálni magamat, tapasztalatot szerezni, illetve ezt másoknak is bemutatni, abszolút jószándéktól vezérelve. Ideális esetben úgy tervezném, hogy egy-egy család/vállalkozás/manufaktúra életét nyomon követném 1-2 éven keresztül epizód szerűen, amikor Magyarországon tartózkodom.

Akinek tetszik a projekt kérem dobjon meg egy PM-mel, amint tudok válaszolok!

Az elején csak a like-okat és a megosztásokat kaptam, majd hirtelen jöttek az ajánlatok, 2 farm és egy kis családi kezdeményezés. A háttérben már elindult az egyeztetés, nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy az egyik farm már egészen rutinos és nemzetközi szinten fogad önkénteseket. Valószínűleg náluk fogok kezdeni, de ez még egy kicsit messzebb van.
A lényeg, hogy elindultam egy új és izgalmas irányba.

Mivel a blog és maga a projekt is teljesen más tematikájú, mint az egyébként nem létező magánéletem, a fejleményekről bővebben itt fogok beszámolni: onkenteskedem.blog.hu

Kimész, futsz, kiugrik belőled egy konfliktus, két lélegzetnyit bőgsz rajta, majd rájössz, hogy úgy sprintelsz, hogy már nincs levegőd bőgni, s egyébként is, én állok bele dolgokba, mint mindig - keményen.
Ne légy mindig kemény, fuss tovább.
Egyébként amióta futok, s amióta tudatosan koncentrálok egy-egy tulajdonságomra, rájöttem, hogy egy igazi hisztéria tudok lenni. Ha valaki azt mondja velem álmodott, mindig azaz első dolog, ami eszembe jut megkérdezni: És összevesztünk? Ez azért sokat elmond. 

De maradjunk a futásnál, a múlt hetemre vagyok a legbüszkébb, szépen esik a pulzusom, s ezzel együtt esik az egy kilométerre jutó szenvedéses másodpercek száma is.

De lazulni nem lehet, mert lassan, de biztosan jön a 10km-es verseny, aztán bele kell húzni a hegyi tekergélésbe is, mert a Portugál projekt is a nyakamon lassan, aztán nem akarok két domb között elvérezni. 

A hét felfedezettje pedig:

Valamit kéne írni 2017 margójára.

Mondjuk ilyesmiket, hogy jövőre türelemmel leszek és nem ugrok nyakast mindenbe. Vagy hogy eltökéltebb és magabiztosabb leszek, s legalább 2 félmaratont lefutok. Egy hihetetlen trükkös feladatba is bele fogok kezdeni: egy türelmes bunkó leszek, aki tudja, hogy mindenki más is egy bunkó idióta, így nem ásom alá a saját önértékelésemet a jövőben egy orbitális hisztivel övezve.

Egyébként az idei mérleg nem is olyan rossz, ha abból indulok ki, hogy hányszor nyaltam padlót, a végére egészen bele jöttem, illetve nem utolsó sorban, azt hiszem életemben először azt is leírhatom, hogy azonos arányban hagytam ott emberkéket én is. Ezt is megértük.
Ezt az utolsó románcot azért sajnálom, többet néztem ki magunkból, mint egy sornyi közhelyet. Na dehát el kell engedni. 

Goodbye 2017, köszönöm a halakat!